KSH: tavaly a mezőgazdaságnak köszönhetően nőtt hazánk GDP-je

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 10. 01. 00:03

2008-ban Magyarország folyó áron számított bruttó hazai terméke (GDP) 26 543 milliárd forint volt. Ez változatlan árakon számítva 0,6 százalékos növekedés az előző évhez viszonyítva – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

Az egy főre jutó bruttó hazai termék összege 2 millió 644 ezer forint volt, vásárlóerő-paritáson 15 742 euró, az EU-27 átlagának 63 százaléka.
Az árutermelő ágazatok teljesítménye a nemzetgazdasági átlagnál erősebben, 6,2 százalékkal nőtt. Ebben a mezőgazdaság hozzáadott értékének kiemelkedő, 54,3 százalékos növekedése játszott meghatározó szerepet. A mezőgazdasági termelés ilyen mértékű bővülését a 2007. év alacsony szintje, illetve a növénytermesztés 2008. évi, a kedvező időjárásnak köszönhetően kiemelkedően magas terméseredményei okozták. Az ipari teljesítmény összességében 0,4 százalékkal nőtt. A szolgáltatások teljesítményén már meglátszott a kezdődő gazdasági válság: a bruttó hozzáadott érték 1,8 százalékkal mérséklődött. A kereskedelem területén a lakossági fogyasztás visszaesésével összhangban 2,5 százalékos csökkenés következett be. 2,1 százalékos visszaesés mutatkozott a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágban is.




Kapcsolódó cikkeink