KSH: lendületesen kezdte az évet a külkereskedelmi forgalom

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 03. 10. 11:25

Januárban az export euróban számított értéke 14,3, az importé 15,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 658 millió euró volt, 42,0 millió euróval több az egy évvel korábbinál – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

gyumolcs

A forgalom alakulását befolyásolta, hogy 2017 januárjában kettővel több munkanap volt, mint egy évvel korábban. A forgalom növekedése jelentős élénkülést mutat az előző hónappal szemben: tavaly decemberben az export euróban számolt értéke tizennégy havi csúcsot döntött és 7,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az import még ennél is jobban, 9,3 százalékkal nőtt. A havi kiviteli többlet 579 millió eurót tett ki, 58 millió euróval csökkent. A dinamikus növekedésben a szerény bázisadat is szerepet játszhatott, mert tavaly januárban az export mindössze 0,1 százalékos, az import 1,9 százalékos éves növekedést mutatott.
A kivitel januári értéke 7,731 milliárd euró (2391 milliárd forint) volt, 457 millióval több az előző havinál, de a megelőző három hónapban a 8 milliárd eurót is meghaladta a kivitel. Az import 7,072 milliárd eurót (2188 milliárd forint) tett ki, 378 millióval többet a decemberinél, de az előző három hónapban regisztrált összeg itt is magasabb volt.
Forintban számolva a kivitel 12,4, a behozatal 13,2 százalékkal nőtt a tavaly januárival összehasonlítva, az euróban mért adatoknál lassabb emelkedést a forint 1,8 százalékos erősödése okozta.
A januári külkereskedelmi forgalom részletes adatait április 3-án közli majd második becslése alapján a KSH. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink