Középpontban a szakbolthálózat fejlesztése
Súlyának megfelelően idén is külön pavilonban kapott helyet a pék- és sütőipar a Sirha szakkiállításon, a cukrászipar és a kávésok társaságában. A szakma nagy hányadát összefogó Magyar Pékszövetség elnökét, Septe Józsefet megjelenésük koncepciójáról, súlypontjairól kérdeztük

Septe József
elnök
Magyar Pékszövetség
Kiállítási megjelenésünknek mintegy mottója, hogy a szakma számára 2022-ben nem az a legfőbb kérdés, hogyan gyártsunk, hanem az, hogy mit gyártsunk és hogyan adjuk el azt. A folyamatosan változó fogyasztói igények ismerete, a visszajelzések gyűjtése és a tapasztalatok integrálása a fejlesztésbe a sütőipar megkerülhetetlen feladata.
A vásárlók elvárásait nemcsak az egészségtrendek határozzák meg, hanem az életmódjuk és ízlésük változása is. Folyamatosan jelennek meg a pékipari innovációk: a glutén- és a szénhidrátmentes termékek, a rozslisztből, a hosszú érlelésű kovászból vagy éppen magvakkal készülők áruk.
A Sirha fontos üzenete lesz a szakbolthálózatok – a termelőüzemek saját bolthálózatának – fejlesztése. Célunk, hogy megmutassuk kollégáinknak a saját hálózati értékesítés előnyeit, elsősorban azt, hogy ezzel közvetlen visszacsatolást kaphatnak a vásárlók elvárásairól és igényeiről, a szolgáltatás és termékek minőségéről, ráadásul azonnal tudnak reagálni ezekre.
A termékeiket saját szakboltjaikban értékesítő vállalkozások áraikat is rugalmasabban tudják kialakítani. A saját értékesítés megbízhatóbb, kiszámíthatóbb és tervezhetőbb.
Fókusz
A kisvállalkozásban működő magyar pékségeknek a mostani helyzetben egy szakbolt kialakítása a túlélést jelentheti, egyfajta menekülési útvonalat. A hatékony működés, az egyedi termékeket is tartalmazó kínálat, a minőségi igények kiszolgálása a fejlődésnek is alapja egyben. Nem kell százféle pékterméket sütniük: nem éri meg, és könnyen a minőség rovására megy. A szövetség régóta szorgalmazza, hogy a tagvállalkozásaik vásároljanak egymástól – olyan termékeket, amelyeket egy másik pékség jobb minőségben állít elő, ezzel is kölcsönösen erősítve egymást, és jobb kiszolgálást nyújtva a fogyasztóknak.
A hazai sütőiparban számos olyan cég működik, amely csak saját bolthálózatának gyárt termékeket, ezzel megteremtve a saját brandjét. Az értékesítésfejlesztéshez sok vállalkozás rendelkezik már a megfelelő önerővel, a szakma többi képviselőjének pályázati segítséggel próbáljuk előteremteni a hiányzó tőkét korszerű üzletük kialakításához.
A modern pékség a hagyományosnál komplettebb szolgáltatást nyújt, kávét, szendvicset, alkoholmentes italok nagy választékát, cukrászsüteményt és többnyire helyet ezek elfogyasztásához. Azt lehet mondani, az új üzletek már bő öt éve úgy épülnek, hogy kiszolgálhassanak ilyen igényeket, és a folyamatos fejlesztéseknek, átalakításoknak köszönhetően ma a pékségek 80%-a már képes erre.
Aktivitások
A szakbolt kialakítása összetett feladat, ezt meg kell tanulni – ehhez a Sirhán is segítséget nyújt a szövetség: lehetőséget kínálunk üzleti találkozók, konzultációk lebonyolítására, azt próbáljuk érzékeltetni, mi kell ahhoz, hogy a fogyasztó az adott helyen vásároljon, és kialakuljon benne az ez-a-kedvenc-boltom érzés.
Kerekasztal-beszélgetést is szervezünk a témában; tapasztalatainkat lehetőség szerint közönség előtt adjuk át a résztvevőknek és az érdeklődőknek.
A kiállítás apropóján szerveztük meg szakbolt-szépségversenyünket is. Az érdeklődés még a vártnál is nagyobb, így a nevezők számán múlik, hogy az üzletek meglátogatása és értékelése után időben eljutunk-e odáig, hogy az eredményhirdetést a Sirhán megtartsuk.
Ami az interaktív programokat illeti: tervezünk egy másik kerekasztal-beszélgetést is, amelyben a szakközépiskolák és a gyártók, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviselőit szeretnénk egymás mellé ültetni. A találkozó a szakképzés gondjaival foglalkozik majd – reálisan persze a problémafelvetések szintjén – a diákok és a felnőttek érdekeinek egyeztetésével, de beszélgetni szeretnénk a képzés jövőjéről, az oktatás tendenciáiról is. Óriási gondként jelentkezik, hogy a szakmából számításaink szerint több mint 3000 ember hiányzik, szakmunkások és segédmunkások egyaránt.
Csatlakozunk a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyrendszerhez, a tervek szerint egyelőre 5 péktermékkel. Az első ilyen a vajas kifli, ezt mutatjuk be és kóstoltatjuk a Sirhán, ismertetjük a termék gyártási feltételeit, szabályrendszerét és szemléltetjük előállítását. //
Kapcsolódó cikkeink
Újabb szervezet az egyre ismertebb Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyes termékek tanúsítási folyamatában
A védjegy tulajdonosi jogait gyakorló ÉLBC NKft. felkérése nyomán 2025…
Tovább olvasom >A Magyar Pékszövetség XIV. Szent István napi Kenyérverseny felhívása
A Magyar Pékszövetség 2025-ben is meghirdette az ország egyik legrangosabb…
Tovább olvasom >A SPAR Magyarország a kiemelkedő minőség elkötelezettje
A SPAR 1990-ben jelent meg a magyar piacon, és első…
Tovább olvasom >További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Történelmi csúcson a vállalati fúziók – gyorsabb eljárásokkal, mesterséges intelligenciával dolgozik a GVH
2024-ben rekordszámú vállalati összefonódás történt Magyarországon, az érintett cégek összesített…
Tovább olvasom >Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >