Középiskola felsőfokon
Szeptembertől Kis Zoltán MVI-alelnök lett a VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium igazgatója – kollégánkat feladatairól, terveiről kérdeztük.
A cikk a Trade magazin 2023/12-01. lapszámában olvasható.
– Miért döntött az oktatás mellett?
– 2010-ben Londonban tanulmányoztam egy iskolát, amely teljességgel lenyűgözött. Az infrastruktúra a legmodernebb helyszíneket és eszközparkot vonultatta fel, a diákok az első perctől fogva élőmunkában tanulták és gyakorolták a szakmai ismeretek elsajátítását, miközben az oktatók mérhetetlen komoly hozzáállással adták át naprakész tudásukat a fiataloknak. Akkor és ott eldöntöttem, hogy addig nem nyugszom, amíg hazánkban meg nem valósítunk egy hasonló intézményt.
– Tervezi-e átalakítani az iskola képzési programját?
– Egyértelműen igen, azonban ezt semmiképpen sem egyik napról a másikra tervezem megvalósítani. Egy sok évtizedes hagyományból táplálkozó képzési rendszert nem lehet varázsütéssel megváltoztatni, ahhoz jóval több kell: az oktatási struktúra újragondolása, a vezetők és oktatók elkötelezettségének megteremtése, a teljes stáb szakmai és pedagógiai továbbképzése – magamat is beleértve –, a tananyagtartalmak, tanítási módszerek és mérési formák újragondolása és alkalmazásuk betanulása és sok más.
Oktatásszervezés tekintetében javarészt a hagyományos struktúra működik, szeretném, ha egyre nagyobb teret nyerhetne a modularitás és a projektoktatás a jövőben. Az infrastruktúránk még távol áll a külföldön tapasztaltaktól, de azon vagyok, hogy mielőbb versenyképesek lehessünk nemzetközi viszonylatban ezen a téren is.
– Mik az első benyomásai?
– Felkészült és lelkiismeretes szakmai stábunk van, akikre lehet építeni, és akikkel közösen lehet építkezni. A munkatársak többsége nemcsak pedagógiai munka tekintetében, hanem szakmai gyakorlati értelemben is aktív, és így naprakész is egyúttal; az oktatók kérdésének tekintetében kifejezetten szerencsésnek tartom iskolánkat. Tanárhiány nálunk egyelőre nincs, és azon vagyok, hogy ez így is maradjon.
Szimpatikus a fenntartói hozzáállás, amely eddigi tapasztalataim alapján átláthatóan szabályozott keretek közt biztosítja az elvárható szabadságot a hatékony és élhető munkavégzéshez.
– Ha minden rendben működik, miért panaszkodik az oktatás színvonalára a szakma?
– A szakképzést sokan kritizálják. A tanárok azért, mert az új rendszert úgy vezették be, hogy nem készítették fel őket arra, hogy az új elvárásokat hogyan legyenek képesek teljesíteni. Ráadásul az elvárások mellé az esetek többségében elmaradt azoknak az erőforrásoknak a biztosítása, amely lehetővé tenné a végrehajtást.
A gazdálkodók – a gyakorlati oktatást vállaló vendéglátósok – nem arra vannak berendezkedve, hogy egy stabil tematika mentén oktassanak. Ők sokkal inkább az iskolában megtanultak gyakoroltatására és annak ad-hoc kiegészítésére alkalmasak. Magyarán, olyan feladat van rájuk testálva, amelynek nem ott van a helye. Nehézség számukra az új generációk „öntudatosságának” kezelése, és a rájuk rótt aránytalanul nagy adminisztrációs többlet, amely a diákok képzéséhez fűződik.
A diák és munkáltatói attitűd eltérései egyre nagyobb feszültséget generálnak, amelyek kezelését a korábban máshoz szokott gazdálkodók lesznek kénytelenek előbb-utóbb kezelni.
– Milyen eredménnyel lenne elégedett 1,5-2 év múlva?
– Örülnék, ha a diákjaink egyre keresettebbek volnának a munkaerőpiacon és közülük egyre többen választanák a továbbtanulás útját, meg ha iskolánk egyre népszerűbb volna a tanulók közt.
Hosszú távon a vízióm az, hogy kiváló infrastruktúra mellett, minden tekintetben naprakész oktatókkal, a szakmával együttműködve – részben az iskola által üzemeltetett élőmunkás gyakorlóhelyeken, részben a duális képzőhelyi partnereknél – nemzetközi szintű képzést fogunk nyújtani.
– Milyen változásokat hoz a kinevezés MVI-elnökhelyettesi munkájában?
– Az ipartestületben végzett munkám nem változik, ezután is az MVI oktatást és utánpótlást érintő kérdéseiben igyekszem hasznára válni a tagságnak, a szervezet tevékenységén keresztül pedig végső soron hazánknak. //
Kapcsolódó cikkeink
Már elérhető az MVI statisztikai helyzetjelentése a vendéglátásról
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) minden évben közzéteszi statisztikai helyzetjelentését…
Tovább olvasom >Problémák és megoldások
Az MVI a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Tanácsadó Testületének kérésére összeállította…
Tovább olvasom >Újra gasztrotúrák
Polyák Norbertet, a Hotel Ózon igazgatóját, aki társadalmi munkában az MVI alelnöke…
Tovább olvasom >További cikkeink
Gurul, lebeg, italt hűt – A nap képe
Nélkülözhetetlen nyári partner, és több színben is megszerezhetők a Cuddy…
Tovább olvasom >MTÜ: soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén
Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első…
Tovább olvasom >Több mint 3 millió forintos bírságot szabott ki a Nébih strandbüfékre és streed food árusokra
A strandbüfék és a street food árusító helyek nyári szezonális…
Tovább olvasom >