Kiválóan teljesít az Amazon

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 07. 27. 11:02

Az Amazon újra várakozásokon felüli eredményeket közölt második negyedéves működéséről – olvasható a piacesprofit.hu-n. A társaság az előző negyedévben közel 53 milliárd dolláros forgalmat hozott össze, ami egy hajszálnyival elmaradt ugyan az előzetes becslésektől, emellett viszont történetének legnagyobb negyedéves nyereségéről számolt be.

A mostani 2,4 milliárd dolláros eredmény az elemzői várakozások kétszerese, a tavalyi profitnál pedig majdnem hétszer több. Ráadásul az Amazon a következő három hónapra is ugyanilyen kedvező számokat jelzett.

A vállalat kiskereskedelmi alaptevékenysége is szépen fejlődött, de mindenki a profitközpontként működő AWS eredményeit csodálja, ahol a forgalom a másfélszeresére növekedett, az üzemi eredmény pedig közel megduplázódott. Ugyancsak impresszív az egyéb bevételek kategóriája, amely 132 százalékkal több pénzt termelt az előző évihez képest. Ez a szegmens (ahová a hirdetési üzlet is tartozik) összességében még sokkal kevesebbet hoz a kiskereskedelmi vagy cloud szolgáltatásokhoz képest, de a mostani 2,2 milliárd dolláros bevétel már szabad szemmel is látható bázist ad a további növekedéshez. (piacesprofit.hu)

Kapcsolódó cikkeink