Kiterjesztették az ingyenes bölcsődei és óvodai étkeztetést
A képviselők 167 igen szavazattal, egyhangúlag döntöttek a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény módosításáról, amely megalapozza a szükséges források biztosítását az idei és a következő évek központi költségvetésében.
Szeptember 1-jétől ingyenes gyermekétkeztetésre jogosultak a három vagy több gyermekes családok, a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek és testvéreik, valamint azok a családok, ahol az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a nettó minimálbér 130 százalékát, jelenleg 89 ezer 408 forintot. A tehetősebb, háromnál kevesebb egészséges gyermeket nevelő szülőknek továbbra is kell térítési díjat fizetni az étkezésért.
A jogosultság megállapítása önbevalláson alapul, a szülői jövedelemnyilatkozatban foglaltakat nem vizsgálja sem az intézmény, sem a települési önkormányzat jegyzője.
A gyermekétkeztetésre szánt forrás idén 10 százalékkal, 53-ról 58 milliárd forintra emelkedett, az elmúlt öt évben pedig több mint duplájára nőtt. Czibere Károly szociális ügyekért felelős államtitkár korábbi összegzése szerint jelenleg 92 ezer gyermeknek jár a díjmentes étkeztetés, a változás életbe lépése után pedig további több mint 177 ezer gyermeket érint majd, ami több mint háromszoros növekedés.
Az Országgyűlés döntött arról is, hogy a gyermek és ifjúsági alapprogram éves keretösszege – a nyílt és meghívásos pályázati úton túl – egyedi támogatási formákban is elérhető lesz. Ezt 111 igen és 29 nem szavazattal, 28 tartózkodás mellett fogadták el. Az előirányzatból egyebek mellett fiatalok programjait, szervezeteit támogatják és a fiatalokat segítő szakembereket fejlesztik.
Emellett hatályon kívül helyezték a közigazgatási szervezeti átalakulás következtében a megszűnt Mobilitás Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodákra vonatkozó passzusokat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az Országgyűlés törvényben tiltotta meg a földadó kivetését
„Soha többet földadót”, ezt kérték a gazdák a magyar kormánytól,…
Tovább olvasom >Így adózhatunk 2024-ben: összefoglaló a jövő évi adótörvényeket módosító javaslatcsomagról
Június 6-án a Kormány az Országgyűlés elé terjesztette (T/4243. számon)…
Tovább olvasom >Az új panasztörvény komoly terheket ró a cégekre – érdemes azonnal elkezdeniük a felkészülést
Az Országgyűlés elfogadta a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >