Az Országgyűlés törvényben tiltotta meg a földadó kivetését
„Soha többet földadót”, ezt kérték a gazdák a magyar kormánytól, és mi ezt most törvényben is garantáljuk – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán kedden feltöltött videójában.

(Fotó: AM/Fekete István)
Az Országgyűlés kedden elfogadta a földadó elleni törvényt. A miniszter ismertette: az új szabályozás megtiltja a földadó kivetését a polgármestereknek és az önkormányzatoknak. „Azért tartottuk ezt szükségesnek, mert a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere a mostani háborús időkben, a járvány és a történelmi aszály után földadót vetett ki a helyi gazdákra. A baloldal ha ezt egy településen megcsinálja, akkor kész megcsinálni a többi baloldali vezetésű településen is” – mondta Nagy István.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közösen lépett fel a földadó eltörlése érdekében, a földadó elleni petíciójukat március végéig több mint 120 ezren írták alá, köztük a miniszter is.
A miniszter így folytatta: a gazdák megadóztatása forrást vonna ki az ágazatból, a földadó pedig begyűrűzik az élelmiszerek árába, „így azt a magyar emberek pénztárcája is mindenkinél megérzi”. Hozzátette: a kormány meghallotta a magyar gazdák hangját és azonnal cselekedett. „Nem hagyhattuk, hogy a baloldali településvezetők még több terhet rójanak a háborútól, az elhibázott brüsszeli szankcióktól és történelmi aszálytól sújtott gazdákra” – fogalmazott az agrárminiszter. Hangsúlyozta: immár jogi garancia van arra, hogy a termőföld nem képezheti adó alapját. „A most elfogadott törvényjavaslatot természetesen a gazdaszervezetekkel közösen dolgozta ki a kormány”. A magyar kormány mindig, minden körülmények között a magyar gazdák mellett áll. „Megvédjük a magyar gazdák érdekeit itthon is, Brüsszelben is. Soha többé földadót!” – jelentette ki.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Az állati termékpálya melletti uniós kiállást sürgeti a Farm Europe
Az állattenyésztési ágazatban tevékenykedők munkájának elismerését és megbecsülését szem előtt…
Tovább olvasom >Idén sem kell mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat fizetni öntözési célú vízfelhasználás esetén
Az elmúlt időszakban rendkívül komoly kihívásokkal kellett megküzdenie a gazdáknak,…
Tovább olvasom >Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: az egész uniós agrár-élelmiszeripart tönkreteheti Ukrajna csatlakozása
Amikor Brüsszel az ukrán csatlakozást erőlteti, akkor minden uniós termelő…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Országos Kereskedelmi Szövetség az árréscsökkentés kivezetését javasolja
Az árréscsökkentés kivezetését javasolja az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ); a…
Tovább olvasom >Május második felében dől el, marad-e az árréscsökkentés
Amikor a kormány bevezette az árréscsökkentést, úgy döntött, hogy május…
Tovább olvasom >KSH: az élelmiszeripar értékesítési árai 6,2 százalékkal emelkedtek
2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >