Kis mértékben javult a lakosság fizetőképessége a csökkenő infláció miatt

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 10. 24. 13:10

Enyhén nőtt a magyar háztartások fizetőképessége az előző negyedévhez képest, ami elsősorban a csökkenő inflációnak volt köszönhető – derül ki az Intrum és a GKI új fizetőképességi jelentéséből. A közeljövőben azonban nem várható jelentős javulás a lakosság pénzügyi helyzetében, több jel arra mutat, hogy a megélhetési költségek magasak maradnak, vagy akár emelkednek is a következő hónapokban.

2023 harmadik negyedévében folytatódott a magyar háztartások fizetőképességének enyhe növekedése az Intrum és a GKI kutatása alapján. Az Intrum Fizetőképességi Index (IFI) az első negyedévben 6,51, a másodikban 11,6, a harmadikban pedig átlagosan 12,99 ponton állt. Az év eleje óta tehát kis mértékben javult a lakosság pénzügyi helyzete, éves összehasonlításban azonban még mindig jelentős csökkenést látunk, hiszen az előző év azonos időszakához képest 70 százalékkal csökkent az index értéke. A harmadik negyedéves érték még mindig az egyik legalacsonyabb az elmúlt 10 évben, utoljára 2014-15 környékén állt hasonló szinten a fizetőképesség.

Az idei év eleje óta tapasztalható javulás fő oka az infláció csökkenése: az áremelkedések csúcspontja 2023 januárjában volt, akkor a jegybank 25,7 százalékos inflációról jelentett, ami az egész EU-ban a legmagasabb volt. A bázishatás és a világgazdasági trendek (az infláció világszerte mérséklődik, ahogy a gazdaságok kilábalnak a COVID-járvány és az orosz-ukrán háború utáni sokkból) miatt a hazai árindexek is csökkenésnek indultak, ugyanakkor a fennálló geopolitikai kockázatok (például a közel-keleti helyzet) miatt a nemzetközi elemzők nem várják az árstabilitás gyors helyreállását. Az EU inflációs célja például idén továbbra is a magasnak számító 5,9 százalék.

„Magyarországon az infláció csökkenéséhez a fogyasztás visszaesése is hozzájárult”

 – mondta Üveges Judit, az Intrum értékesítési igazgatója.

„A vásárolt fogyasztás az első negyedévben 3,6% százalékkal, második negyedévben 3,2% százalékkal csökkent. Augusztusban, az ársapkák kivezetése után ismét emelkedtek az élelmiszerárak, ami várhatóan a fogyasztás további mérséklődését eredményezi majd.”

 Az élelmiszerárak drágulásával párhuzamosan jelentősen emelkedett az üzemanyagok árszínvonala is. A kőolaj világpiaci árának várható további emelkedése és a forint gyengülése további áremelkedést vetít előre a következő negyedévben.

Üveges Judit hozzátette azt is, hogy az inflációs adatok sokszor megtévesztők lehetnek, hiszen az egyes termékek nem azonos mértékben drágulnak: az élelmiszer- és a rezsiárak növekedése miatt a kis keresetű családok szenvedik meg leginkább az inflációt.

„Ez látszik a fogyasztási adatokon is: míg a magas jövedelműek akár növelni is tudják fogyasztásukat, a kisnyugdíjasok, költségvetési szektorban dolgozók, a minimálbérből élők fogyasztása jelentősen csökken.”

A fizetőképesség alakulása a közeljövőben is nagyban múlik az infláció mértékén, és az azt meghatározó monetáris döntéseken. A csökkenő infláció alkalmat ad a kamatcsökkentésre, ami beindíthatná a gazdasági növekedést, azonban az inflációt is újra a 2022 végi szint közelébe emelheti. Fontos kérdés még, hogy jövőre folytatódik-e a szokásossá vált minimálbér-emelés: a bérek reálértéke az infláció miatt jelentősen csökkent az elmúlt évben, ami emeléssel lenne ellensúlyozható.

„A minimálbér hirtelen, nagy mértékű emelése azonban aláásná a külföldi befektetők bizalmát, mivel a közelmúltban Magyarország régiós versenyképessége főleg az alacsony bérszínvonalra épült. Emiatt, valamint a magas államháztartási hiány miatt nem valószínű a lazítás a kormányzati politikában: várhatóan a következő hónapokban is marad a magas kamatkörnyezet, a csekély mértékű állami befektetések és a lassan csökkenő infláció. Mindezek a lakossági fizetőképesség stagnálását vetítik előre a következő hónapokban.”

 

Kapcsolódó cikkeink