Kínában keres új piacot a magyar baromfi és tej

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 03. 21. 11:18

Baromfihús és tejtermékek exportjáról kezd tárgyalásokat Magyarország és Kína – erről született megállapodás a magyar-kínai gazdasági vegyesbizottság budapesti ülésén – írja az agrarszektor.hu. Magyar szempontból a mezőgazdaság és az élelmiszeripar ma is fontos tényezője a Kínába irányuló külkereskedelemnek.

baromfi

A Kínai Népköztársaság Magyarország tizedik legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált, és tavaly a Kínába irányuló magyar export meghaladta az 500 milliárd forintot – jelentette ki a vegyesbizottsági ülés után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A külkereskedelem komoly tényezője a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, a közép-európai országok közül ma Magyarországnak van a legtöbb termékcsoportra vonatkozó exportengedélye Kínába.

Bejelentése szerint a vegyesbizottsági ülésen megállapodtak a baromfihús és tejtermékek exportjával kapcsolatos tárgyalások megkezdéséről. A magyar tejtermékek számára újabb piacokat kell keresni, hogy az ágazat fejlesztésének ütemét fenn lehessen tartani – fogalmazott a miniszter.

Hatalmas a potenciál a két ország közötti együttműködésben terén, nagyon sok különböző terület került szóba a vegyesbizottsági ülésen – mondta Csung San kínai kereskedelmi miniszterhelyettes. Fontosnak nevezte a meglévő külkereskedelmi és befektetési volumen bővítését. Úgy vélte, Magyarországnak rengeteg versenyképes terméke van, főleg a mezőgazdaságban és az innovatív áruféleségeknél. A kínai kormány szeretne minél több magyar terméket látni a jövőben a kínai piacon – emelte ki. (agrarszektor.hu)

Címkék: , , ,

Kapcsolódó cikkeink