Kevesebb vásárlási tranzakció, de növekvő kosárértékek a Hazai Láncokban

Szerző: Trademagazin Dátum: 2020. 11. 10. 17:15

A Koronavírus járvány második hulláma sajnos nem csak, hogy elérte Magyarországot is, de az intenzitása bőven a tavaszi szint fölött van. Az elmúlt hónapokban ugyan – a március és április időszakkal ellentétben – az ország – még? – nem vonult karanténba, de mégis érdekes lehet megnézni, hogy az akkor tapasztalt – a fogyasztói szokásokban bekövetkezett – változások mennyire bizonyultak tartósnak, és köszönnek vissza a kiskereskedelmi számokban a járványidőszak második hullámában.

Tóth Péter – RetailZoom Magyarország Ügyfélkapcsolati vezető

A Hazai Láncok eladási adatait megvizsgálva azt látjuk, hogy a szeptemberi értékbeni forgalom 13%-kal múlja felül a 2019 szeptemberit, tehát a márciusban tapasztalt extrém mértékű bevásárlások látványosan elmaradtak. A hónapon belüli trendek viszont eléggé ellentmondásosak voltak, az első két hét növekedési üteme 21% és 23%-os volt (ami nagyjából az áprilisi trendeknek felel meg), ám a hónap második fele már csökkenésbe ment át.

A forgalmi növekedés mellett azonban a kosárszámok továbbra is csökkenésben vannak (-9%), a kosarakba tett termékek száma pedig emelkedőben (+10%), azaz továbbra is igaz, hogy a vásárlók ritkábban járnak vásárolni, de nagyobb összegű egyszeri vásárlásokat bonyolítanak (+23%), az impulz kosarak pedig továbbra is rendkívül alacsony szinten vannak (-27%). A nagy számban és tartósan home office-ra berendezkedett háztartások tehát továbbra is koncentrált vásárlásokat bonyolítanak, ennek eredményeképpen a 10,000 Ft-ot meghaladó vásárlások száma a tavalyi évhez képest 38%-kal nőtt a szeptemberi időszakban, de a készletépítő bevásárlások – egyelőre legalábbis még – nem jellemzőek a Hazai Láncokra. Ezúttal elmaradt tehát a vásárlói roham a március/áprilisi időszakban hatalmas mennyiségben vásárolt kategóriák esetében is (hús, tészták, liszt, wc-papír, tisztálkodási szerek, stb.)

A vásárlási tranzakciók, bár összességében csökkentek, nem minden termékkategóriára jellemzők a szeptemberi hónapban, a Húskészítmények kategória termékei pl. 19%-kal több kosárba kerültek bele, mint 2019-ben, és a Sör kategória is kétszámjeggyel tudta növelni a “kosárszámát”.

Ezek a trendek azonban várhatóan élesedni fognak, további erősödés várható a kosárértékekben is, az október első két hetének adatait látva, a nagy kosarak értékei már a 18,000 Ft-os határt súrolják.

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink