Kevesebb pékárut vásárolnak a magyarok
A magyarországi pékségek többsége megúszta a bezárást, azonban a kenyér árának drágulása miatt a lakosság kevesebb pékárut vásárol.
A Magyar Pékszövetség elnöke szerint a járvány és az energiaárak emelkedése miatt várták a sütőipari vállalatok 20-25 százalékának megszűnését vagy felvásárlását, de ez nem történt meg.
„A pékségek száma 850-900 körüli, ebben nem szerepelnek az albán pékségek és a multiknál lévő sütödék sem. Bár korábban a Magyar Pékszövetség is azt jósolta, hogy a járvány és az energiaárak drágulása miatt a sütőipari vállalatok 20-25 százaléka meg fog szűnni, bezár vagy a nagyok felvásárolják őket, de ez nem történt meg”
– mondta el a Napi.hu-nak Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke.
Az elmúlt években a kenyérfogyasztás csökkent Magyarországon, a koronavírus-járvány, a háború és az infláció miatt. Az éves átlagos kenyérfogyasztás fejenként 72 kilogrammról 50-52 kilogrammra csökkent.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a kenyér ára egy év alatt 52,7 százalékkal drágult. Bár a gabonaárak csökkenése megkezdődött, a fogyasztók még nem érzékelik ennek hatását a liszt és a kenyér árában.
Szakértők szerint a közeljövőben nem várható a sütőipari termékek árának csökkenése, mivel más költségelemek növekedése még mindig jelentős tényező.
Kapcsolódó cikkeink
Meglepő alapanyagból készül az új életet kapott ősi sör
Egy ősi mezopotámiai sörrecept most új életet kapott, mivel a…
Tovább olvasom >Folyamatosan emelkedik a kenyér ára
Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy a kenyér ára 875 forintnál…
Tovább olvasom >Többször használható zacskókat vezet be a Kaufland Németországban
A Kaufland újrahasználható tasakokat vezet be pékárurészlegén Németországban. Az egyenként…
Tovább olvasom >További cikkeink
Minden szempontból meggyőzően teljesített az idei EuroCIS
A kiskereskedelem jövője a technológiáról és az innovációról szól, amelynek…
Tovább olvasom >A brit Co-opban terjeszkedik a Beyond Meat
A Beyond Meat növényi alapú alternatívái már az Egyesült Királyság…
Tovább olvasom >Új kutatás-fejlesztési központot hoz létre a svéd Essity
A svéd Essity új higiéniai papírtermékekre szakosodó kutatás-fejlesztési központba invesztál…
Tovább olvasom >