Kevés juhhúst eszünk

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 01. 30. 11:05

A juhászat számára évek óta a támogatások jelentik a jövedelemtermelés meghatározó alapját, ez hosszú távon nem fenntartható, egészségtelen állapot. Ennek ellenére továbbra is nagyban függ a támogatásoktól a tartós növekedés elérése.

juhAz ágazat talpra állásához megfelelő szakembergárda kellene. A juhászatban dolgozók átlagéletkora jóval meghaladja az ötven évet, és a korábbiaknál magasabb felkészültségre van szükség a piaci folyamatok, a támogatási lehetőségek kihasználásához. A támogatások oldalán határozott előrelépést jelent, hogy – a szaktárca tájékoztatása szerint – az elmúlt évi 4,1 milliárd forintról idén 9,4 milliárd forintra emelkedik a juhágazat támogatása.

A juhágazat fokozott kivitel-irányultsággal rendelkezik. Három meghatározó termékük közül kettő (vágójuh és gyapjú) túlnyomó többségében külföldön talál vevőre. A tejtermékek még nem képviselnek jelentős arányt a kibocsátásból, de belföldi piacuk szépen fejlődik, bővül. Az EU nem önellátó juhhúsból. A fogyasztás mintegy 15 százaléka tartósan harmadik országokból, leginkább Új-Zélandról érkezik. A piac mérete stabil, egy főre számolva a fogyasztás 1,8 kg. E piacon a lehetőségeink messze meghaladják jelenlegi adottságainkat. Kivitelünk gerincét a bárányok alkotják, méghozzá mintegy 90 százalékban Olaszországba utazva.

Belföldön alig harminc dekagramm az egy főre jutó juhhús-fogyasztás. Ez jelentősen növelhető a fogyasztó ismereteinek bővítését célzó kampányokkal. E téren számos kedvező tapasztalattal rendelkezünk például a liba, a kacsa vagy a halfogyasztás terén. 2015. január 1-jétől 27 százalékról 5 százalékra csökken az élő, a hasított fél- és negyedszarvasmarha, juh és kecske értékesítésére alkalmazott áfakulcs. Ez is lehetőséget teremt a hazai piac bővítésére.

A genetikai adottságokat a szakma megfelelőnek tartja a juhágazatban. Az EU-csatlakozást követő visszaesés után pedig immár három éve nő a termelők (mintegy 8 ezer) és az állatok száma (1270 ezer) is. (Ebben a 2012 elején indult szerkezetátalakítási programnak is volt szerepe.)

Az elmúlt évben a kedvező csapadék-ellátottság miatt egyaránt megfelelő volt a szálas- és a tömegtakarmány kínálat. Kihasználatlan legelő területeink is bőséggel vannak. Ezek hasznosításában a juhok kifejezetten jó megoldást jelentenek mind a környezet állapota, mind a foglalkoztatottság szempontjából.

A felvásárlási árak ugyan kis arányban emelkedtek tavaly, de ha a takarmányárak csökkenését is figyelembe vesszük, akkor kedvező képet kapunk. Hosszabb távra visszatekintve is lassan emelkedő vágójuh árakat látunk.

A magyarországi juhászat adottságainak, lehetőségeinek kihasználása nem képzelhető el a szervezettség javítása nélkül. Értékesítést támogató szövetkezeteket kell létrehozni. A képzések, a piaci ismeretek bővülése révén alakuló szemlélet talán segít az ezzel kapcsolatos ellenállás csökkentésében is. (agrarszektor.hu, Fórián Zoltán vezető agrárszakértő, Takarékbank Zrt., Agrár Központ)

Kapcsolódó cikkeink