Kétszámjegyű forgalomnövekedést tervez a Gundel Étterem idén
Kétszámjegyű, 20 százalékos forgalomnövekedést tervez a Gundel Étterem üzemeltetője idén – közölte Magyary Jenő, a Gundel ügyvezető igazgatója az MTI-érdeklődésére.
Hozzátette: 2023-ban 1,5 milliárd forintra nőtt az árbevétel, a nyereség pedig ennek nagyjából 8-10 százaléka az előzetes adatok szerint.
Az éttermet 2021-ben nyitották újra, 2022-ben nullszaldós évet zártak még a járvány hatására. Míg 2022-ben 55 ezer vendég fordult meg a Gundel Étteremben, addig tavaly csaknem 57 ezer, idén a céljuk, hogy 70-75 ezer vendéget szolgáljanak ki. A dolgozói létszámot növelték, a tavalyi 74 után már 80 fős csapattal dolgoznak.
Idén is szeretnék elérni, hogy a bevétel 5-10 százaléka legyen az eredményszint – jegyezte meg. Kitért arra, hogy az épületben 130 éve működik étterem, 1910-óta Gundel Étterem néven. Az épület folyamatos karbantartást igényel, az energetikai korszerűsítés 2022-ben indult, a gázkazán felújítása mellett napelemrendszert telepítettek csaknem 100 millió forintból. Idén a teljes homlokzat felújításával folytatják a műemléki épület korszerűsítését márciusban, és a rendezvénytér egy részét is megújítják, a tervek szerint 30 millió forintból.
Magyary Jenő elmondta: hallás- és látássérültek kapnak mostantól kiemelkedő figyelmet a Gundel étteremben, a felszolgálók ugyanis megtanulták az alapszintű jelnyelvi kommunikációt angol és magyar nyelven is, a látássérültek pedig Braille-írásos étlapról ismerhetik meg a leghíresebb magyar étterem fogásainak történetét. A társadalmi felelősségvállalás és érzékenység mindig része volt a Gundel alapeszményeinek, illetve meghatározta az itt dolgozók hozzáállását – mondta.
Kapcsolódó cikkeink
Nagy hazai borravaló-körkép: így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint
A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől…
Tovább olvasom >Milliós bérigények és balatoni panorámás szállás: új realitás a nyári vendéglátásban
A balatoni nyár még el sem kezdődött igazán, de a…
Tovább olvasom >Felszolgálhatnak medvehúst a szlovákiai vendéglők
Engedélyezték a medvehús fogyasztását Szlovákiában – jelentették szlovákiai magyar nyelvű…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >