Javaslatok az újranyitáshoz
Hét magyar vendéglátós érdekvédelmi szervezet többhetes egyeztetés után közös javaslatban foglalta össze elképzeléseit a turizmus és vendéglátás újraindulásáról, és küldte el azokat dr. György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárnak.
A február 5-én kelt levelet a szakmai szervezetek elnökei írták alá: Flesch Tamás (MSZÉSZ), Ganczer Gábor (MARESZ), Gál Pál Zoltán (VIMOSZ), Kovács László (MVI), Krivács András (MNGSZ), Lázár Judit (Mabeusz), Molnár Judit (Mabisz).

A szakma az életszerűség oldaláról közelíti meg a kérdést
A levélből a leggyakorlatiasabb, elfogadásra talán leginkább esélyes – az újranyitás szabályaira vonatkozó – technikai javaslatokat idézzük.
• Az üzletben foglalkoztatottak számára kötelező az egészségügyi FFP2 maszk viselése.
• Maszkviselés vendégeknek:
A vendéglátó üzletben vendégként tartózkodó személy
a) a vendéglátó üzlet asztalánál ülve, vagy
b) ha a vendéglátó üzletben az ott megvásárolt étel, illetve ital elfogyasztása nem csak asztalnál ülve történhet, kizárólag az étel, illetve az ital elfogyasztásának időtartama alatt nem köteles a maszkot viselni.
• Vendégeknek kézfertőtlenítő pontok kialakítása a bejáratnál, a vendégtér minden helyiségében, a mellékhelyiségekben.
• Naponta virucid hatású felületfertőtlenítő szerrel és takarítószerrel történő takarítás
• Az egyes asztaltársaságok között legalább 1,5 méteres távolságot kell tartani.
• Egy asztaltársaság maximális létszáma: 12 fő
• Amennyiben a kijárási korlátozás időtartama csökken vagy megszűnik, akkor 23 óráig nyitva lehessenek a vendéglátóhelyek.
• A higiéniai szabályokra és a vendégfogadás körülményeire vonatkozóan legyen ismét egy MTÜ-s vagy NNK-s ajánlás
A szervezetek azt is kérték, hogy az újranyitást követően a teraszok után ne kelljen közterület-használati díjat fizetni 2021. december 31-ig.
A levélre március közepéig még nem érkezett válasz. //
Kapcsolódó cikkeink
Groupama Biztosító-OTP Bank: a magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra
A magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi…
Tovább olvasom >A magyarok fele kétévente utazik külföldre – sokan még mindig biztosítás nélkül
A hazai lakosság közel fele (44%) kétévente utazik külföldre, de…
Tovább olvasom >Csapdát rejthet a Wizz Air applikációja
Akár több száz eurós kártérítéstől is eleshetnek azok az utasok,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Groupama Biztosító-OTP Bank: a magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra
A magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi…
Tovább olvasom >A magyarok fele kétévente utazik külföldre – sokan még mindig biztosítás nélkül
A hazai lakosság közel fele (44%) kétévente utazik külföldre, de…
Tovább olvasom >Ízek csúcsa: ennyibe kerül ma egy fine dining vacsora Magyarországon
A 2025-ös Dining Guide Év Étterme díját az őrségi Pajta…
Tovább olvasom >