Ismét rekordot döntöttek a magyar nyaralók Horvátországban

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 09. 09. 10:20

Újabb rekordot döntve, a tíz legfontosabb küldő állam között arányaiban is a legnagyobb vendégszám- és vendégéjszaka-növekedést mutatnak Horvátországban a magyar turisták adatai az eltelt nyolc hónapban – tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének vezetője kedden az MTI-t.

horvato

Marin Skenderovic kifejtette: augusztus végéig már csaknem annyi magyar turista járt Horvátországban, mint amennyi tavaly egész évben, s a vendégéjszakák is nyolc hónap alatt megközelítették a múlt évi összesített adatot.

Idén eddig több mint 343 ezer magyar vendég 1917 ezer éjszakát töltött az adriai államban, s ez a vendégszámban 11,2 százalékos, az ott töltött idő hosszában 10,5 százalékos növekedést jelent a múlt évihez képest. A turisták számát illetően Magyarország két hellyel lépett előrébb a nyolcadik helyre – Nagy-Britanniát és Hollandiát megelőzve -, míg a vendégéjszakákban a kilencedik helyen áll. A tíz legjelentősebb küldő ország között a magyarok mutatták idén a legmagasabb növekedési ütemet.

A tavalyihoz képest idén augusztusban 7,6 százalékkal több, 145 ezer magyar utazott Horvátországba, ahol 7,7 százalékkal hosszabban, 875 ezer vendégéjszakát maradtak. A magyarok legkedveltebb úticélja továbbra is a Kvarner-öböl térsége, majd a vendégszám sorrendjében az Isztria-félsziget következik, a harmadik helyen pedig a zárai (Zadar) régió áll, de ez utóbbi a vendégéjszakákat tekintve megelőzi Isztriát.

Marin Skenderovic elmondta azt is, hogy szeptemberben minden bizonnyal már meghaladják a magyar turisztikai adatok a tavalyi egész éves mutatókat. A múlt évben ugyanis 360 ezer magyar turista közel 1964 ezer éjszakát töltött Horvátországban, vagyis az augusztus végi adatoktól mindössze 17 ezerrel, illetve 47 ezerrel maradnak el a mostani számok.

Hozzátette még, hogy Horvátországot idén eddig 10 640 ezer turista kereste fel – ebből 9664 ezer volt a külföldi -, s a vendégszám 2,3 százalékos növekedést mutat. Összesen 62 066 ezer vendégéjszakát regisztráltak eddig – ebből 56 564 ezer volt a külföldieké -, ami 2,4 százalékos bővülést jelez. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink