Ismét megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a Budapesti Nagybani Piac – Bepillantás a „kulisszák” mögé a Piac Éjszakáján június 20-án

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 07. 05. 11:28

A Budapesti Nagybani Piac hagyományt teremtve idén másodszorra nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, 2018. június 20-án a Piac Éjszakáján, és bemutatta, hogy hogyan is működik hazánk legnagyobb piaca, ahol éves szinten 400-450 000 tonna zöldséget és gyümölcsöt értékesítenek.

Június 20-án, szerdán este 19 órától különleges programmal készültek a Budapesti Nagybani Piacon. A tavalyi után idén másodszorra rendezték meg a Piac Éjszakája elnevezésű ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött eseményt. Az első száz jelentkezőnek most is lehetősége nyílt testközelből megfigyelni a piac működését. A közel 35 hektár alapterületű piac bebarangolása nem mindennapi élményt tartogatott az érdeklődők számára. A kétórás túra alatt a vendégeket a piac legizgalmasabb pontjait érintve vezették körbe, megtekintették például a banánérlelőt, ahol a hatalmas lerakatban több tonna banán várja, hogy az érlelését követően eljusson a fogyasztókhoz. A nagykereskedelmi raktár hatalmas, központi kereskedelmi tere is a túra része volt, ahol a nagykereskedők mutatják be hazai és import áruikat.

Természetesen a termelői szektor sem maradhatott ki, amely a piac szabadtéri részeit foglalja magában, itt a termelők áruik bemutatásával kínálják a zöldségeket, gyümölcsöket.

A kezdeményezés a Budapesti Nagybani Piac működésébe enged bepillantást, nem titkolt cél, hogy a jövőben visszatérő eseménnyé nője ki magát a program. (x)

Kapcsolódó cikkeink