Innovatív környezetvédelmi beruházás a Vajda-Papírnál

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 10. 05. 11:24

Jelentős lépést tesz ökológiai lábnyoma további csökkentésében a higiéniai papírtermékeket gyártó, piacvezető Vajda-Papír: két új, tekercses termékük – piaci újdonságként – lebomló, komposztálható papírcsomagolásban kerül a boltok polcaira, nem hagyományos műanyagcsomagolásban.

 

A cég több 10 millió forintot költött az új technológiára, amely több éves fejlesztésük eredménye. Első lépésként két termékkategóriában – papírtörlő és toalettpapír – érhetők el a felelős erdőgazdálkodásból származó (FSC®-tanúsított), újrahasznosítható papírba csomagolt új termékek október közepétől. Az idén 20 éves, több mint 600 embert foglalkoztató, a világ több mint 20 országába exportáló, közel 50 milliárd forint forgalmú vállalat bejelentette azt is: stratégiai céljuk, hogy 2021 végére 30 százalékra emeljék az újrahasznosított anyagok arányát minden jelenlegi műanyag termékcsomagolásukban, ezzel csaknem 300 tonnával csökkentve az új műanyagfelhasználást, és emellett tovább növeljék a papír-csomagolásban megjelenő termékek számát is.

Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a higiéniai papírok piacán újdonságnak számító papírcsomagolás bevezetése egy fontos lépése a fenntartható fejlődést biztosító stratégiájuknak. A Vajda-Papír a világban a papíralapú, valamint az újrahasznosítható és újrahasznosított műanyagot is tartalmazó csomagolóanyagok további elterjedésével számol világszerte, ami a körforgásos gazdaság elérése és a klímavédelem szempontjából is egyaránt fontos. A vállalat az elmúlt 10 évben 20 milliárd forintot fordított arra, hogy a gyártás és az üzemeltetés a lehető legmodernebb és legkörnyezetkímélőbb, fenntartható technológiákkal valósulhasson meg. Idén újabb jelentős lépést tettek a környezetbarát csomagolóanyagok fejlesztése révén. Papírtermékeik jelenleg is 100%-ban újrahasznosítható műanyagcsomagolására a Vajda-Papír évente átlagosan 1000 tonna műanyagot használ fel. „A cég zöldstratégiájában azt vállaltuk, hogy 2021 év végére újrahasznosított műanyagot is tartalmazó verzióra váltjuk le az összes Ooops! márkájú és kereskedelmi sajátmárkás termékünk műanyag csomagolóanyagát, ezzel 30%-kal, azaz 300 tonnával növeljük a műanyagok újrafelhasználását. Emellett azzal enyhítjük ökológiai lábnyomunkat, hogy biológiailag lebomló, komposztálható papíralapú csomagolóanyagban is gyártunk papírtörlő és toalettpapír termékeket” – mondta Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója.

A környezettudatos hozzáállás a vállalat alapanyag beszerzési folyamataiban is megjelenik. A papír csomagolású késztermék toalettpapírhoz, papírtörlőhöz és ezek csomagolásához is felelős erdőgazdálkodásból származó (FSC®-tanúsított) cellulóz alapanyagot használnak fel. A csomagoláshoz használt természetes, 100%-ban környezetbarát papír alapanyag nemcsak újrahasznosítható, de biológiailag lebomló, komposztálható anyag is egyben. Egyelőre egy 6 tekercses, háromrétegű toalettpapírt és egy 1 tekercses kétrétegű papírtörlő terméket vezetnek be a piacra az új csomagolásban.

Vajda Attila elmondta azt is, hogy a következő években a környezetkímélőbb megoldások alkalmazására évente 50 millió forintot szán a Vajda-Papír. A cégnél fontos szempont a környezetvédelem, több energiatakarékos megoldásnak köszönhetően az elmúlt években is jelentősen csökkent a működéshez kapcsolható szén-dioxid-kibocsátás, és ennek további mérséklése a vállalat célja. Példaként Vajda Attila elmondta: magyarországi telephelyeink földrajzi közelségének köszönhetően, az alapanyag és késztermék szállítmányozása kisebb szén-dioxid-terhelést jelent környezetünk számára más papírgyártókkal szemben. A papírgyártás alapját képező cellulózrostot főleg vízi úton szállítják, ami akár 39 %-kal kevesebb szén-dioxid-kibocsátást tesz lehetővé más szállítási módokkal összehasonlítva. A teher gépjárművekkel bonyolított export és import forgalom jelentős részét már multimodális (közúti és vasúti kombinált szállítás) útvonalakon bonyolítják, több száz tonnával csökkentve a szén-dioxid kibocsátást. Kiemelt figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra gyártás és üzemeltetés területén is: a kormányzati támogatással megvalósított, 2018-ban átadott, Európa legmodernebb higiéniai papírgyárának számító papírüzemébe a legújabb és legkörnyezetkímélőbb technológiákat építették be. Vállalatuk budapesti üzemében 100%-ban megújuló energiaforrásból származó villamosenergiát használnak, a Zöld Partner programban való részvételükkel hozzájárulnak a környezetbarát fenntartható fejlődéshez. A gyártás is energiatakarékosan zajlik: 1 tonna alappapírt akár 26 %-kal kevesebb villamos energiával és 70 %-kal kevesebb víz felhasználással állítanak elő, mint a korábbi technológiával működő átlagos papír üzemek. Papírgépük a mai modern papírgyártás technológiai csúcsát jelenti: használata 15 százalékos energiamegtakarítást jelent. A papírgép kazánjához szükséges levegőt a papírgép által termelt füstgázból hőcserélőn keresztül visszavezetett hővel melegítik elő, így kevesebb földgázt használnak. A dunaföldvári irodai és szociális helyiségeket pedig technológiai hulladékhővel fűtik. A gyártás során keletkező összes papíripari mellékterméket felhasználják.

Vajda Attila hangsúlyozta, hogy a környezetvédelmi fejlesztéseket nem csak a cég társadalmi felelősségvállalása hajtja, hanem ezzel hozzájárulnak a körforgásos gazdaság megteremtésére irányuló európai erőfeszítések magyarországi vállalásához is, és egyúttal az egyre környezettudatosabb vásárlói igényeket is kielégítik. A Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója a GfK piackutató egyik friss felméréséből idézve azt mondta: az európai fogyasztók több mint 73%-a szerint a műanyaghulladék az egyik legnagyobb globális környezeti kihívás, és a fogyasztók elsősorban a gyártóktól várják a megoldásokat. A megoldásokat pedig elsősorban a műanyag csomagolóanyagok – melyek bizonyos területeken nem kiválthatóak – újrahasznosításában kell keresni. A vállalat hazai, stratégiai csomagolóanyag beszállítójával folyamatosak a közös fejlesztések, melyek a legkörnyezetkímélőbb és a 30 %-nál magasabb újrahasznosított műanyagtartalmú megoldások mielőbbi bevezetését hivatottak elősegíteni.

Vajda Attila kiemelte azt is: céljuk, hogy pozitívan hassanak a vásárlói tudatosság erősítésére, és jó példájukkal a piac többi szereplőjét is hasonló lépésekre ösztönözzék. A fogyasztókat és a vállalatokat egyaránt arra szeretnék ösztönözni, hogy fektessenek a jövőbe, válasszanak fenntartható forrásból származó csomagolóanyagot. Hozzátette ugyanakkor, nem elég újrahasznosítható csomagolóanyagokat használni, a körforgásos gazdasághoz a fogyasztók tudatos szelektív hulladékgyűjtése is szükséges. Ezért hamarosan kampányt is indítanak a szelektív hulladékgyűjtés erősítésére, a körforgásos gazdaság fontosságának megismertetésére. A szelektív hulladékgyűjtés erősítése érdekében fokozatosan zöld-logó kerül a papír-, illetve az újrahasznosított műanyagot is tartalmazó csomagolásokra a vállalat márkatermékeinél.

Kapcsolódó cikkeink