Indul az első pozitív adóslista

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 03. 10. 00:07

Létrejött Magyarország első, pozitív és negatív adósinformációt egyaránt nyújtó Credit Bureau-ja – jelentették be a közelmúltban megalakult CRIF Zrt. keddi sajtótájékoztatóján.

A bankok által adatvédelmi okokból kifolyólag már régóta hiányolt, évek óta szorgalmazott pozitív adóslistát a társaság önkéntes információszolgáltatás alapján hozza létre és nyújtja az azt igénylő hitelintézeteknek a tavaly szeptemberben PSZÁF-tól kapott engedélynek megfelelően.
A Credit Bureau egy olyan rendszer, amely hitelezési információkat gyűjt a banki ügyfelekről, majd felhasználásra bocsátja az ügyfél havonta frissített hitelezési történetét a vele szerződésben álló hitelintézetek számára. A jó adósok ennek csak hasznát veszik, hisz könnyebben kapnak hitelt, amennyiben biztos információval rendelkezik a bank arra vonatkozóan, hogy fizetőképes ügyfélről van szó – mondta el a bolognai székhelyű, Olaszországon és immár hazánkon kívül Csehországban, Szlovákiában működő CRIF Credit Bureau Services vezetője, Enrico Lodi.
Egy 2003-as tanulmány szerint az 1989 óta létező olasz pozitív adóslista nélkül 1.6 százalékkal kisebb lett volna a GDP a ténylegesnél, így Magyarországon is hozzáadott gazdasági értéket várnak a rendszertől annak következtében, hogy várakozásaik szerint a hitelhez jutás könnyebb és egyszerűbb lesz, és csökkenni fog a visszautasított hiteligénylések aránya – írja a portfolio.hu.

Kapcsolódó cikkeink