Magazin: Akciók, promóciók fontossága a napi fogyasztási cikkek vásárlásakor

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 10. 20. 06:41

A 18–64 év közötti felnőttek, amikor napi fogyasztási cikkeket vásárolnak, inkább ragaszkodnak a megszokott boltjukhoz és a már bevált márkákhoz, mint hogy egy akció miatt másik boltot keressenek fel, vagy egy új, addig ismeretlen márkát próbáljanak ki – ez derül ki a Kantar Hoffmann 2017 márciusában elvégzett, országos reprezentatív közvélemény-kutatásából.

A vizsgált célcsoport csaknem harmada (29%) jellemzően a kedvelt üzletében vásárol, és helyben keresi az akciós termékeket, míg 17 százalékuk váltogatja a boltokat a legkedvezőbb árak alapján. A vizsgált népesség tagjai között egyértelműen azok alkotnak többséget, akik nem vesznek meg egy terméket csak azért, mert éppen akciós ára van. A 18–64 évesek 14 százaléka kifejezetten kötődik a már jól bevált élelmiszermárkákhoz, 22 százalék pedig csak akkor vesz meg egy akciós/promóciós árut, ha magát a márkát már eleve ismeri és szereti. A 18–64 éveseknek csak körülbelül a tizedéről mondható el (12%), hogy váltogatja a márkákat élelmiszer-vásárlás során, az aktuálisan érvényben lévő akciók szerint.

A vásárlók szubjektív benyomásai szerint az élelmiszerláncok között toronymagasan az Interspar (22%) és a Spar (20%) számít a legdrágábbnak, ebből a szempontból a harmadik pozícióba a COOP került (10%). A COOP megítélése azonban ellentmondásos, hiszen a megkérdezettek 8 százaléka úgy tapasztalta, hogy a COOP éppenséggel a legalacsonyabb árakat kínálja. A legalacsonyabb árakat kínáló üzletláncnak a Tescót nevezték meg a legtöbben (21%), majd a Penny (18%) és a Lidl (16%) következik. A COOP-hoz hasonló az ALDI megítélése, abból a szempontból legalábbis, hogy ezt a láncot ugyanannyian sorolták a legdrágábbak közé, mint amennyien olcsónak tartották (5-5%). A 18–64 éves népesség tagjai az Auchant inkább gondolják olcsónak (7%), a CBA-t viszont inkább drágának (8%). //

Kapcsolódó cikkeink