Idén még gyors, majd lassulhat a növekedés

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2018. 11. 20. 11:39

Miközben a legtöbb előrejelző idén 4-4,5 százalékos növekedésre számít, jövőre a kormány kivételével már csak 3-3,5 százalékosra. (A GKI idén legalább 4,2 százalék, jövőre csak 3,2 százalék körülire készül.) Az EU-transzferekkel finanszírozott beruházások és a választások által is gerjesztett lakossági fogyasztás növekedése ugyanis lassulni fog, s az európai konjunktúra is bizonytalan. Egyelőre a költségvetési és monetáris politika is laza. Az EU-kapcsolatok feszültek.

 

Udvardi Attila
kutatásvezető
GKI

A második negyedévben a régiós országok közül csak a lengyel növekedés volt gyorsabb a magyarnál. Magyarországon a nyári hónapokban folytatódtak az első félévre jellemző folyamatok. Az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom növekedési üteme érdemben nem változott. Az építőipar szárnyalása még erősödött is, miközben a kereskedelmi szálláshelyek forgalmi dinamikája lassult. A bruttó keresetek bővülése fékeződik, az infláció gyorsul, így idén a tavalyi két számjegyűnél valamivel kisebb ütemű, de továbbra is nagyon magas, 7-8 százalékos reálkereset-növekedés várható. Ez jövőre – főleg a bérkiáramlás lassulása miatt – 3-4 százalékra csökken, de továbbra is gyors marad. Az infláció szeptemberben már hetedik hónapja gyorsult, s elérte a 3,6 százalékot. Az év hátralevő részében és jövőre hasonló ütem várható, többek között a gyenge forint következtében. Míg az idei első negyedévben egy euróért átlagosan még csak 311 forintot kellett fizetni, a harmadik negyedévben már 324 forintot.

A bérköltségek növekedésének és az áremelkedésnek az üteme az EU-n belül csak Romániában magasabb, mint Magyarországon. A munkanélküliség az egy évvel korábbihoz viszonyítva még csökken, az előző hónapokhoz viszonyítva azonban már megállt a mérséklődés. Igaz, eközben a közmunkások száma kedvező módon mérséklődött. A hivatalos munkanélküliség Cseh-, Német és Lengyelország után Magyarországon a negyedik legkisebb az EU-ban. A közmunkások száma azonban még jelenleg is megközelíti a munkanélküliekét, velük együtt a magyar munkanélküliségi ráta az EU átlaga körüli lenne.

Az adóbevételek kedvezően alakultak, a hatalmas hiány elsősorban az EU-támogatások megelőlegezésének következménye, beérkezésük időpontja viszont nagyon bizonytalan. Ráadásul számos költségvetési-állami ágazatban – így az egészségügyben, az oktatásban vagy a szemétszállításban – súlyos működési zavarok, likviditási problémák alakultak ki. Az EU módszertana szerinti hiány – amelyben nem kell figyelembe venni az EU-transzferek megelőlegezését – feltehetőleg a tervezettnél valamivel kisebb (de a 2017. évinél nagyobb), 2,2 százalék körüli lesz. Ugyanakkor a magas pénzforgalmi hiány miatt csak alig csökkenő, az EU elvárásaitól elmaradó, 73 százalék feletti GDP-arányos államadósság várható. Jövőre immár a gazdasági növekedés lassulásának, ugyanakkor az EU- és önkormányzati választások időszakában kellene terv szerint 1,8 százalékra csökkenteni az államháztartás GDP-arányos deficitjét. A GKI szerint ennél magasabb hiány valószínű, a GDP-arányos államadósság viszont csökkenhet.

 

 

Kapcsolódó cikkeink