Idén is átadásra kerültek „Az év legsikeresebb promóciója 2023” díjak

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2023. 06. 06. 13:52

Idén 15. alkalommal került megrendezésre, a Trade magazin szervezésében „Az év legsikeresebb promóciója” verseny, amelynek eredményei a témában tartott egész napos konferencián, a Promóciók napján láttak napvilágot.

A cikk a Trade magazin 2023/6-7. lapszámában olvasható.

Az idei megmérettetésre 7 kategóriában érkeztek pályázatok a márkák gyártói, lebonyolító ügynökségek, illetve kereskedők részéről, de természetesen újra – a meghirdetettek szerint – 5 különdíj is átadásra került. Az eredmények a 14 tagú szakmai zsűri értékelése, valamint a Kantar Hoffmann piackutató által 4 fókuszcsoportban történt vizsgálatok alapján születtek meg.

Az eseményt hagyományosan idén is egész napos szakmai program kísérte.
A jubileumi alkalommal megrendezett Promóciók napja programra összeállított konferencia A sikeres promóciók kulcsa címet kapta, nem véletlenül.

Hermann Zsuzsanna
ügyvezető-főszerkesztő
Trade magazin

A megnyitóban Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin ügyvezető-főszerkesztője kitért az aktuális piaci helyzetből adódóan a promóciók súlyának ismételt emelkedésére, és az idei megmérettetés tapasztalataira.

 

Geszti Péter
marketingkommunikációs szakember, producer,
előadóművész

A nyitó előadást Geszti Péter tartotta arról, hogy mennyire fontos, hogy a promóció is mindig, minden körülmény között építse a márkát; hogy mennyire fontos, hogy az ötlet vagy gondolat, amire épül, kreatív és innovatív legyen, és hogy a végén a felelős fogyasztást építse a jövőben. Mondani sem kell, hogy nagy volt a siker, hiszen Péter lebilincselő előadása energiabombaként hatott a jelenlévőkre a nap további részében is.

 

 

Tolnai Gábor
divízióigazgató
Kantar Hoffmann

Tolnai Gábor, a Kantar Hoffmann divízióigazgatója ezután részletesen elemezte az összes, idén befutott 26 pályázatot a fókuszcsoportokban megkérdezett vásárlók elmondásai alapján. Így megtudhatták a jelenlévők a vásárlók pozitív és negatív kommentjeit, sőt, az általuk tett javaslatokat is az egyes promóciók továbbfejlesztési lehetőségeiről.

Az eredmények minden évben azért is teszik különlegessé ezt a konferenciát, mert a kategóriák nyertesei és a különdíjasok prezentálják pályázataikat, benne első kézből promóciós ötleteiket, máshol el nem hangzott kulisszatitkaikat, a nyerő mechanizmusokat és persze eredményeiket.

A díjátadót és a Promóciók napja eseményt Krizsó Szilvia moderálta.

Az esemény támogatói közül két cég a továbbiakra mutatott olyan hasznos és trendi szolgáltatást, amely az érdeklődők számára is újdonságot jelentett.

 

Az eseményt hagyományosan nagy érdeklődés, és idén is egész napos szakmai program kísérte

 

Harci Tamás
ügyvezető igazgató
iPixel

Először az iPixel ügyvezető igazgatója, Harci Tamás mutatta be tevékenységük legújabb fejlesztését, amelynek lényege, hogy a bolti promóciókat bolti szinten tudják támogatni grafikai stúdiójuk és nyomdájuk segítségével. Amennyiben egy bolti eszköz a promóció alatt megsérül, nem szükséges a központon keresztül kérni annak pótlását, direkt módon az üzlet maga intézheti ezt közvetlenül a nyomdával, értékes időt megspórolva a promóció ideje alatt.

 

Tóth Zoltán
vezérigazgató
DigInStore

Tóth Zoltán, a DigInStore vezérigazgatója pedig a nemzetközi kiállításokon is bemutatott, nagysikerű promóciós eszközt hozta magával a konferenciá­ra. A hologramos ventilátor az egyik legintenzívebb lehetőség a figyelemfelkeltésre a boltban, mind újszerűségéből adódóan, mint látvány szempontjából. Látszólag a semmiből emelkednek ki képek, jelennek meg írások elkápráztatva a vásárlót a boltban, felhívva a figyelmet az aktuális promócióra. Ma már egy elemtől a falnyi megjelenésig nincs terjedelmi korlát, és az alkalmazás nem csak képi, de hanghatással is egybeköthető.

A standos bemutató mellett előadásában a TrafikTv6 előnyeit és promóciós lehetőségeit mutatta be, amelyet szemkamerás vizsgálattal is megerősítettek.

Kolonics Attila
ügyvezető igazgató
Art Match

Kátai Ildikó
főtitkár
POPAI Magyarország

A konferenciát az EuroShopon, a világ legnagyobb POP kiállításán látottakkal zárták a szervezők. Így Kátai Ildikó, a POPAI Magyarország Egyesületének főtitkára és Kolonics Attila, az Art Match ügyvezető igazgatója a szakmai szemmel végigjárt 120 ezer négyzetméteres kiállításon, több mint 1800 kiállító által bemutatott megoldásaiból szemezgetve állítottak össze csak promóciók szempontjából hasznos, újszerű, trendi megoldásokat a hallgatóság számára.

 

Az év legsikeresebb promóciója 2023 eredményei alább kerülnek bemutatásra. //

 

 

Immár tizenötödik alkalommal díjaztuk az elmúlt év legsikeresebb promócióit. Az elnyert díjakhoz Partnereink és a Zsűri nevében is gratulálunk!

TÁMOGATÓK

SZAKMAI PARTNEREK

KUTATÁSI PARTNER

 

 

 

 

Élelmiszer kategória, ARANYÉREM: Havas Media Hungary Kft.

Európai Friss Csapat

Az Európai Friss Csapat program a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hároméves (2021–2023) edukációs programja, amely a friss, szezonális gyümölcsök és zöldségek fogyasztását promótálja, annak fontosságára hívja fel a figyelmet, különösen a 6–18 éves korosztály és a 30–50 éves szülők körében. A 2022. április – december időszakban megszervezésre kerülő Európai Friss Csapat program egy egész éves integrált promóciós kampány volt. A különböző platformok (Facebook, Instagram, YouTube, TikTok és Pinterest) alkalmazásával fedték le az egyes célcsoportokat a tizenévesektől a szülőkig. Minden közösségimédia-platform célja, hogy edukációs tartalmat biztosítson a gyermekek és a családok számára, miközben népszerűsíti, hogy minél gyakrabban és a lehető legnagyobb mennyiségben fogyasszanak és egyenek több friss gyümölcsöt és zöldséget a családok. 

A díjat átvették: Fekete Zsanett (középen), a NAK képviseletében, valamint Nagy László (balra) és Vincze Dávid (jobbra) a Havas Médiától

//

 

Élelmiszer kategória, EZÜSTÉREM és TMK KÜLÖNDÍJ: Human Telex Advertising & Event

Adventibi nyereményjáték

A tibi brand 2022 novemberi és decemberi időszakban országos fogyasztói promóciót szervezett Adventibi elnevezéssel, amelyben minden terméke részt vett.

A nyereményjátékban a részvétel egy darab, bármilyen tibi termék megvásárlását igazoló AP-kód feltöltéséhez volt kötve. Ennek az alacsony belépési küszöbnek, valamint a napi nyereményeknek köszönhetően a promóció kiemelkedően vonzóvá vált a fogyasztók körében, akik úgy érezhették, hogy kis ráfordítással és jó eséllyel nyerhetnek.

A promóció koncepciója olyan karácsonyi témára (adventi kalendárium) épült, amely előhívta a célcsoport (30–50 éves anyukák) gyerekkori emlékeit, így erősítve a tibi márka tradicionális, heritage értékeit, ezáltal növelte a vásárlókban a tibi márka iránti elköteleződést.

A különleges, adventi kalendáriumot idéző mechanizmus kiemelkedő játékélményt nyújtott, és kitűnt a sablonos karácsonyi promóciók közül. A nyeremények a meglepetés erejével hatottak, hiszen minden reggel, csak az Adventibi kalendárium újabb ablakának kinyílása után derült ki, hogy aznap éppen mit lehet nyerni.

A díjakat átvették: Balázsovics Sándor, Bonbonetti és Hoffmann Gabriella, Human Telex Advertising & Event

 //

 

Élelmiszer kategória, BRONZÉREM és Trade magazin KÜLÖNDÍJ: MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. és Tricky Communications Kft.

Magyar Termék Nyereménykerék promóció

A Magyar Termék Nyereménykerék nyereményjátéka egy termékvásárláson alapuló promóciós aktivitás volt. A kampány legfőbb célja az eladásösztönzés mellett a Magyar Termék védjegyek és az azokkal rendelkező termékek bemutatása.

A promóció nagy érdeklődésnek örvendett, így két szakaszban került megrendezésre (12 és 21 hetes időtartamokban). A Nyereménykerék kampányban elsősorban a főbevásárlókra koncentráltak, így különböző hirdetésekkel szólították meg a kis- és nagycsaládos nőket és férfiakat, valamint a különböző gyártók termékeinek kedvelőit. Az aktivitás azonban nem kizárólag a családosoknak szólt, így változatos üzenetekkel kommunikáltak a szuper- és hipermarketek elkötelezett vásárlóinak, az árakciókat figyelőknek, továbbá a nyereményjátékok és a nyeremények iránt aktívan érdeklődőknek, országos szinten a 23–65 éves korosztályon belül. Az új fogyasztókat megismertették a védjegyes termékekkel, a meglévő fogyasztók vásárlási gyakoriságát pedig növelték. A közel 240 termék rendkívül széles promóciós választékot jelentett. A termékeket sok esetben akciós árral találhatták a polcokon a vásárlók, ami újabb kedvezményt jelentett számukra. 

A díjakat átvették: Kuritár Csaba a Tricky Communicationstól és Kádár Anita a Magyar Terméktől

//

 

Élelmiszer kategória, BRONZÉREM: Eisberg Hungary Kft.

(T)együnk együtt! Támogasd vásárlásoddal a Bátor Tábor Alapítványt!

A (T)együnk együtt szlogen, valamint a színes és vidám egyedi csomagolás utal a termék küldetésére, így minden csomag megvásárlása után 5 Ft-ot adományozunk a Bátor Tábornak.

Manapság a fogyasztó-központú stratégiák működnek a legjobban, így már a termék csomagolása is hordozza a megfelelő információkat, és figyelemfelkeltő csomagolással és a Bátor Tábor logóval igyekszünk felhívni a fogyasztóink figyelmét a termékre. Nagy hangsúlyt kapott a kampányunk során az online kommunikáció, hiszen itt azonnal tudjuk monitorozni az eléréseket, célcsoportokat és a reakciókat. Ez folyamatos jelenlétet biztosított a Bátor Salinak a social media felületeinken, amivel a legnagyobb eléréseket tudtuk generálni. Ezenkívül áruházi kóstoltatásokon segítettünk a fogyasztóknak, hogy megismerhessék és megkóstolhassák a termékeket, valamint számos nagy rendezvényen is a kitelepülésünk középpontja volt a termék, mint például 40. Lidl Balaton átúszás, SPAR Budapest Maraton. 

A díjat átvette: Spielmann Laura, Eisberg Hungary

//

 

Ital kategória, ARANYÉREM: Coca-Cola Magyarország

Fanta Halloween

Idén egy országos fogyasztói promócióval lepték meg a vásárlóikat, egy igen fiatalos ünnep kapcsán, Halloween alkalmából. A nyereményjáték mechanizmusa a már jól ismert kupak alatti kódfeltöltésen alapult. Ennek segítségével vehetett részt a fogyasztó a promócióban. Fiatalokra szabott értékes nyereményeket sorsoltak ki naponta és hetente, a főnyeremény pedig egy Sony ajándékcsomag volt, amelynek részét képezte egy PlayStation5 játékkonzol is.

A kampány célja a Fanta márka ismertségének és piaci részesedésének erősítése volt. A fogyasztói promó­ció támogatá­sát látványos POP-vel, displayjel és egyéb kreatív kihelyezésekkel valósították meg.

A díjat átvette: Lenkey Zsuzsanna, Coca-Cola HBC Magyarország

 //

 

Ital kategória, EZÜSTÉREM és POPAI KÜLÖNDÍJ: Zwack Unicum Nyrt.

Unicum Shop in shop installáció

Az Unicum márka esetében 2021 óta nagy sikerrel fut a shop in shop aktivitás, melynek célja az volt, hogy kiskereskedelmi eladóhelyeken életre keltsék a márka világát, bemutassák a Zwack család történetét és az Unicum gyártását, hasonló módon, ahogy az megtekinthető a Soroksári úti Múzeum és Látogatóközpontban. Fontosnak tartották, hogy minél több fogyasztót elérjenek, ezért minden hónapban más és más üzletben került kihelyezésre egy 8, illet­ve 12 négyzetméter területű, eduká­ciós, illetve láthatósági célokat kielégítő installáció.

A fő cél az volt, hogy a fogyasztó ízelítőt kapjon abból, amit a Soroksári úti Múzeum és Látogatóközpontban átélhet és megtapasztalhat kedvenc márkájával kapcsolatban. Mindezen túl a fogyasztó megvásárolhatja az Unicum termékcsalád minden tagját. Az elegáns és egyedi installáció kimutathatóan növelte az Unicum termékcsalád eladásait, és mindezen túl a kellemes környezet hozzájárul a vásárlói elégedettséghez. 

A díjakat átvették: Balázs Péter, Kérdő Krisztina, Szekrényes Fanni és Reider Dóra a Zwack Unicumtól

//

 

Ital kategória, BRONZÉREM: Heinemann Testvérek Kft.

Jim Beam & Tankcsapda Welcome Session

Az előző évek sikeres Jim Beam – Tankcsapda együttműködését a 2022-es évben is folytatták, azonban 2022-ben HoReCa, retail és webshop csatornákon kívül központi szerepet kapott a promócióban egy exkluzív event, amely egy VIP Tankcsapda-koncert volt. Ezzel szerettek volna egy igazán különleges promóciót létrehozni, mely egy életre szóló emlékkel gazdagítja a promócióban részt vevő fogyasztókat.

A zártközű eseményt a Jim Beam szervezte és támogatta oly módon, hogy kizárólag a promócióban részt vevők vehettek csak részt az eseményen. A koncert egyediségét a 25 éves album évforduló adta, melynek keretében a közönség most az egyszer hallhatta élőben a teljes albumot. Az album neve Connektor: 567: Ennek apropóján 567 fő nyertes vehet részt ezen az eseményen.

A fődíj nyertese pedig egy egész estés Jim Beam & grill partyn vehetett részt a zenekarral, ahol betekintést nyerhettek a whiskey és a főzés világába egy kötetlen beszélgetés keretében a Tankcsapdával. 

A díjat átvette: Kis Dániel, Heinemann Testvérek

//

 

Ital kategória, BRONZÉREM: POS Services Kft.

Coca-Cola karácsonyi kampány

A Coca-Cola Magyarország integrált karácsonyi kampánya in-store területen egy teljesen egyedileg tervezett 30 négyzetméteres shop in shop másodlagos kihelyezést foglalt magában. A karácsonyi kampány során, decemberben pláza aktivitás is zajlott az adventi hétvégéken.
A kampány során a hostessek termékmintákat és kuponokat osztogattak, amelyek a pláza foodcourt éttermeiben jogosítottak fel kedvezményre.
A látogatóknak lehetőségük volt elkészíteni egy 360 fokos kamerával egy videót magukról az egyedileg tervezett hógömbben, és azt azonnal tovább küldeni barátaiknak karácsonyi üdvözlő üzenetként. A kreatív koncepció tervezése, az installációk megvalósítása és logisztikája is a POS Services Kft. munkáját dicséri. Az in-store kihelyezés élménnyé varázsolta a karácsonyi bevásárlást a fogyasztó számára, míg a pláza kampány kézzel fogható értéket teremtett a látogatók számára (videóüzenet, kedvezménykupon, termékminta).

A díjat átvették: Takács Zoltán, POS Services Kft., Harmati Tamás, Coca-Cola HBC Magyarország Kft. és Polyák Anna, POS Services Kft.

 //

 

HoReCa kategória, ARANYÉREM: Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. és Domino Reklámügynökség Kft.

Heineken Silver VR Hostess promóció

A Heineken Silver egy könnyed kevésbé keserű sör, ami a sört nem annyira kedvelőket is megszólítja. A bevezetését a HoReCa szegmensben, HoReCa-partnereknél, rendezvényeken egy Metaversum jellegű virtuális világban játszódó játékkal támogatták, ezzel kapcsolódva a termék globális szinten történő virtuális piacra dobására. A játékosoknak VR-szemüvegen keresztül a virtuális térben különböző Heineken termékeket kellett gyűjteniük, amelyek pontot értek. Azért, hogy a nem játszó vendégek is be legyenek vonva az aktivitásba, egy tableten figyelemmel kísérhették, hogy a játékos mit lát a szemüvegben. A VR-aktivitás mellett pedig egy fotós mechanizmussal is készült a csapat: a vendégek egy tablettel készíthettek szelfit, kiválasztható digitális háttérrel, amit e-mailben kaptak meg. Egy izgalmas, új játékélménnyel gazdagodhattak, ezzel megismerkedve az új Heineken Silver termékkel, és ajándékokat zsebelhettek be, továbbá vicces fényképeket készíthettek barátaival a fotós mechanizmusnak köszönhetően.

A különleges élmény potenciális fogyasztókat vonzott az üzletekbe, ezen felül a sörnyeremények segítségével megismertette az új terméket a vendégekkel.

A díjakat átvették: Czaun Eszter a Heinekentől, Fazekas Tibor, Almássy Zsófia, Fazekas–Páskuly Gabriella a Domino Reklámügynökségtől és Erdélyi Lilla a Heinekentől

 //

 

HoReCa kategória, EZÜSTÉREM: Dreher Sörgyárak Zrt.

Csapolt Minőség Program

A legfőbb cél, hogy a HoReCa-egységek alkalmazottai megértsék és elfogadják a sörcsapolás fontosságát és szerepét a vendéglátásban. A fogyasztók pedig megismerkedjenek a programmal, a különböző csapolási technikákkal és megtalálhassák a hozzájuk legközelebb eső leoktatott egységet. A program keretén belül csapolómestereik megtanítják a partneri egységek alkalmazottainak a tökéletes sörcsapolás minden fortélyát.

2022-ben a korábbi évek lezárásai után ismét egy teljes éven keresztül, újult lendülettel építették tovább a HoReCa-csatornát. A vállalat egy erőteljes fogyasztói kommunikációval folytatta programját, emellett csapolómestereik támogatásával folyamatosan oktatta a sörcsapoló személyzetet, hogy a szezonra felkészülten várják a fogyasztókat a tökéletesen csapolt sörökkel.

A fogyasztók számára a Csapolt minőség program egyfajta minőségi garanciaként szolgál arra, hogy a programban részt vevő egységek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a sörgyárban megálmodott minőségben kerüljön a sör a fogyasztók elé. Így, aki egy igazán jól csapolt sört szeretne meginni, bátran keresheti fel a program weboldalát, és szemezgethet a résztvevő egységek listájából. 

A díjat átvette: Garbaczné Gróf Evelin, Dreher

//

Non-food (háztartási vegyi áru és kozmetika) kategória, ARANYÉREM és CSR KÜLÖNDÍJ: Henkel Magyarország Kft.

Persil a gyerekekért #tisztaruhátmindenkinek

A cégnél hisznek abban, hogy a gyerekeknek a képességeikkel, nem pedig a ruhájukon lévő foltokkal kellene kitűnniük. Ezért világszerte több szervezetet bevonva küzdenek a higiéniai szegénység ellen. Az Új Start Alapítvány révén Magyarországon egy megbízható partnerrel működtek együtt azért, hogy elérjék célukat: legalább 150 000 kg* tiszta ruhát biztosítsanak a rászoruló családoknak, és 50 tehetséges gyerek taníttatását támogassák. A promóció időszaka alatt minden hazai üzletben eladott Persil mosószer után 7 Ft értékű adománnyal támogatták az Új Start Alapítvány munkáját, a rászoruló gyermekek tiszta ruhákkal való ellátása és taníttatásuk támogatása által.

A fogyasztók a Persil márka termékeinek megvásárlásával aktív részesei lehettek a kezdeményezésnek, hogy tisztább jövőt teremtsenek a rászoruló gyerekeknek. Hasonlóan a fogyasztói oldalhoz a promóció megjelenítésével a trade is aktívan hozzájárulhatott a CSR-kezdeményezés sikerességéhez. Az akció során a Persil több mint 2500 háztartás számára biztosított legalább fél évre elegendő mosószert, illetve közel 50 hátrányos helyzetű gyermek számára indított tehetséggondozó ösztöndíjat. A jelölt időszak alatt a Biztos Kezdet Gyerekház 180 intézményébe félévnyi mosószerellátását sikerült eljuttatni, ezzel több mint 2000 hátrányos helyzetű család számára tették elérhetővé hat hónapon keresztül a rendszeres tiszta ruhát. A Persil az Új Start Alapítvány segítségével hat mélyszegénységben élő település lakói számára összesen 600 mosószert adományozott.

Az Új Start Alapítványnak széles körű tapasztalata van a hátrányos helyzetű gyermekek támogatásában, többek között egy tehetséggondozó ösztöndíjrendszerrel segítik a tehetséges gyerekek kitörését a mélyszegénységből. Ezt az ösztöndíjrendszert támogatja a Persil azzal, hogy közel 50 gyerek fejlesztésének költségét magára vállalja. 

A díjakat átvette (balról): Pásztor Csilla, Henkel

//

 

Non-food (háztartási vegyi áru és kozmetika) kategória, EZÜSTÉREM és Fenntarthatósági KÜLÖNDÍJ: Henkel Magyarország Kft.

Játék egy zöldebb jövőért

A Henkel évek óta kiemelt figyelmet fordít annak kommunikálására, hogy a vállalat által forgalmazott termékek műanyag flakonjai szelektíven gyűjthetőek és újrahasznosíthatóak legyenek. A promóció keretein belül a vásárlók 2016 óta országszerte leadhatják kiürült Henkel-termékes flakonjaikat közel 220 Rossmann-üzletben. 2 db üres flakonért cserébe egy kódot kaptak, mellyel egy tetszőlegesen választott bölcsődére, óvodára vagy általános iskolára szavazhattak, a legtöbb szavazatot kapott intézmény pedig értékes támogatásban részesült.

2022-ben a Henkel és a Ross­mann 6. alkalommal ren­dezte meg „Játék egy zöldebb jövőért” 2 hónapon át tartó fenntarthatósági pro­mócióját. Az első hónap a gyűjtésre való felhívással zajlott, a második hónap pedig a szavazásra való ösztönzéssel. A minimum 200 szavazatot gyűjtő intézményeknek garantált nyereményt biztosított a Henkel és a Rossmann, mégpedig egy 20 000 Ft értékű Henkel–Rossmann higiéniás csomagot. A 2022-es nyertes egy 2 000 000 Ft értékű támogatást kapott választható játszótérre vonatkozóan, mely szintén újrahasznosított anyagokból készült, a Polyduct kínálatából. A második helyezett 200 000 Ft, harmadik helyezett intézmény pedig 100 000 Ft értékű sportszerutalványban részesült.

A fogyasztók felelősen kezelhették a megüresedett Henkel-­flakonokat, melyek így egyrészről újrahasznosításra kerültek, másrészről a fogyasztók szavazhattak egy általuk választott intézményre, hogy a promóció díjait elnyerhesse. A kampánynak lehetőséget és keretet adva a Rossmann szintén részévé válik ennek a fenntarthatósági akciónak, mellyel minden évben több tonna műanyagot hasznosítanak újra.

A díjakat átvette: Szirmák-Szabó Viktória, Henkel

 //

 

Non-FMCG kategória, ARANYÉREM: Soudal Magyarország Kft.

Soudagrill promóció

Értékes, boltban kézzel fogható és látványos Grillhordó nyeremény Soudal-termékek vásárlása és regisztráció esetén. Minden boltban nyer valaki. Professzionálisan megszervezett marketingaktivitás, amely öregbíti a bolt hírnevét és pozitív szájreklámot generál. Garantált nagyértékű ajándék, mely a bolt által kerül átadásra a grillszezon kezdetére. Kereskedelmi kondíciók. Motivációs verseny a bolt dolgozóinak, nyeremények azon három bolt csapatainak, ahonnan a legtöbben regisztrálnak. A promócióban részt vevő termékek ára 500 és 5000 forint közötti sávban volt. Építőipari tradicionális kereskedelmi csatornákban részt vettek festékboltok, Tüzép-telepek, barkácsboltok. A promóció népszerűsítése a boltok dolgozói által történt szájreklámmal és szórólappal. Mindez online térben Microsite-tal, ügyfélhírlevéllel, Facebook-posztokkal (saját és résztvevő boltok általi), YouTube-­videóval került megtámogatásra. Értékesítési cél kettő darab másodlagos feltöltött papírdisplay kihelyezése volt minimum 200 db festékboltba, Tüzépre, barkácsboltba (ahol korábban 0 vagy 1 db displayjel voltak jelen) a kiemelt március–májusi építőipari időszakban.

Olyan izgalmas, látványos és újszerű promóció ebben a csatornában, amely lehetővé teszi elérni a kereskedelmi célokat és azt, hogy a boltosok és a vásárlók a Soudal márkaaktivitásáról beszéljenek. 

A díjat átvették: Mosolygó György és Oltyán János, Soudal Magyarország

//

 

Non-FMCG kategória, ARANYÉREM és ONLINE/DIGITÁLIS kategória, ARANYÉREM: STABILO International GmbH Magyarországi Fióktelepe és Lounge Group

Színezz szavakkal

A fiatalok körében egyre ritkább a kézírás, a jegyzetelés és a rajzolás, a digitális eszközök elkezdték kiszorítani a piacról az íróeszközöket. Ugyan az írószer a piac egy mikroszegmense, a STABILO márka – melynek zászlóshajó terméke a point 88 tűfilc – spontán és támogatott ismertsége az egyik legmagasabb.

A feladat adott volt: újra felkelteni a fiatalok, a 14–24 éves korcsoport érdeklődését a kézírás, és ezáltal a termék iránt. Kreatív önkifejezés által lehetőség a találkozásra a VALMAR tagjaival (voltak olyan alkotók, akik zenei karrierjük beindítását is ettől a találkozótól tették függővé), valamint esély a kreativitást támogató STABILO ajándékcsomagra, továbbá a promóció ideje alatt eseti kedvezményekkel voltak megvásárolhatók a termékek. A legnagyobb viszonteladói partnereknél a tavalyi év ugyanezen (október–november) időszakához képest 20%-os árbevétel-növekedés mutatkozott a point 88 termékekre vonatkozóan. A hipermarketeknél a volumenbeli növekedés még szignifikánsabban jelentkezett, egyes esetekben az 50%-ot is elérte. A point 88 szettek a teljes tűfilcpalettán belül a szóló tűfilcekhez képest is sokkal jobban teljesítettek. Ugyanakkor a bolti kihelyezéseknél a STABILO-VALMAR kreatívok potenciálisan ösztönözték a betérő érdeklődők számát.

A díjakat átvették: Molnár Máté (balra) és Pokol Dorothea, Lounge Group, valamint Pankotai–Háber Nikolett és Sótonyi Péter, STABILO

//

Kereskedelmi kategória, ARANYÉREM: Rewart Creative & Digital Agency és MOL Nyrt. és Mastercard Hungary Kft.

HOVÁ UTAZNÁL 5 MILLIÓ FORINTBÓL?

Az appon túl egy élményekkel teli kaland vár! Erre a kreatív üzenetre építette rá Rewart a MOL azon célját, hogy növelje a MOL Move applikációba történő regisztrációk számát és az app használóinak lojalitását, valamint erősítse a Mastercard számára méltán fontos digitális fizetést, mindezt közös alapra helyezve; előre vigyék a két márka együttműködését és ismertségét.

A kampány a MOL Move applikáció és a Mastercard® kártya együttes használatával megteremtette a lehetőséget a kampány résztvevői számára, hogy egy – a megszokottól eltérő – nem tárgyi főnyereménnyel emlékezetes, igazán „priceless” élményt szerezhessenek: ahol a mindennapok digitális világa adta lehetőségekből a játékos kedvű felhasználó átléphet egy nem mindennapi környezetbe, ahol egy igazán különleges élmény várja azzal, hogy megszervezik álmai utazását, hogy valóban kiléphessen a mindennapok gondjaiból.

A nyereményjáték 1 hónapja során a hetente 50 db 50 000 Ft értékű OTP Prepaid Mastercard márkájú Meglepetéskártya, a promóció végén egy 5 millió Ft értékű „álomutazás” került kisorsolásra. A főnyeremény különlegessége volt, hogy nem egy előre meghatározott, nagyértékű utazási utalványt kapott a nyertes, a Szervezők nem határozták meg előre a pontos utazási desztinációt, hiszen az volt a cél, hogy a nyertessel együtt tervezzék meg a saját igényeire és elképzeléseire szabott utazást, egyedi szolgáltatáscsomaggal. Ezenkívül a MOL Move tagok számára hetente megújuló extra „kaparós” kedvezmények is elérhetőek voltak az applikációban, így fenntartva a figyelmet.

A díjat átvették: Bögös Bence, MOL Magyarország; Mondovics Péter, Mastercard; Mege Tímea, Rewart; Duska Regina, Rewart; Sváb-Kis Viktória, MOL Magyarország; Szilicsány Nóra, Rewart és Völgyesi Szandra, Rewart

//

Kereskedelmi kategória, EZÜSTÉREM: Rossmann Magyarország

Casino Rossmann

A promóció egyik célja az volt, hogy minél többen letöltsék és regisztráljanak a mobilapplikáción. Ezért egy olyan játékkal készültek, amely könnyen elérhető volt minden vásárló számára. Bármilyen összegű vásárlással részt lehetett venni. Egy nap alatt akár több vásárlással is, így minél több vásárlást töltöttek fel, annál nagyobb volt az esély is a napi és heti nyereményekre, vagy akár a fődíjra. A promócióban nemcsak az üzletek vettek részt, hanem az online drogériában történt vásárlások is. 

A díjat átvette: Tóth István, Rossmann

//

Kereskedelmi kategória, BRONZÉREM: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

A SPAR és a Street Kitchen bemutatja: Fördős Zé: Ünnepek A-tól Zé-ig könyv

A SPAR megbízásából a Street Kitchen és Fördős Zé készített egy 93 receptet tartalmazó ünnepi szakácskönyvet. Ezt 2022 novemberétől lehetett kapni kizárólag a SPAR- és INTERSPAR-üzletekben, valamint a SPAR online shopban. A vásárlók 93 izgalmas, máshol még nem látott receptet találtak a könyvben, részletes leírással, fázisfotókkal és konkrét SPAR saját márkás termékek megjelölésével a hozzávalóknál.

A promóció célja a SPAR brand erősítése gasztronómia témában és a forgalomnövelés. 6000 Ft értékű vásárlás felett kasszakupont adtak, mellyel a következő alkalommal 40% kedvezménnyel vásárolhatták meg a Zé-könyvet. A MySPAR applikációban aktiválható kuponnal pedig bármikor 50% kedvezménnyel megvásárolhatták. A terméket SPAR-szórólapok, weboldal, óriásplakát, bolti rádió, bolti B1 plakát, sajtó MySPAR app, SPAR-hírlevél SuperShop hírlevél, online média Streetkitchen.hu bannerek segítségével kommunikálták. A könyv óriási siker volt. 

A díjat átvették: Gulyás Krisztina és Varga Katalin, SPAR Magyarország

//

 

ONLINE/DIGITÁLIS kategória, EZÜSTÉREM: Auchan Magyarország Kft., BlackBelt Holding Zrt. és Mito Digital Zrt.

Bizalom hónapja

2022 októbere a Bizalom hónapja volt az Auchannál. Aki október 1. és 30. között használta az Auchan új applikáció­ját, az különösen jól járhatott. A vállalat ugyanis összesen 20 millió Bizalom­pontot, azaz 20 millió forintot adott az első 10 ezer felhasználónak. Ezenkívül az akció ideje alatt az áruházlánc további kedvezményekkel, extra Bizalom­pontokkal is jutalmazta vásárlóit. A Bizalom hónapjával az Auchan biztosította a még kedvezményesebb és könnyebb vásárlást üzleteiben. Egy app, amellyel a fogyasztó létrehozhatja az Auchan Digitális Bizalomkártyát és okos bevásárlólistát készíthet, spórolhat egyedi ajánlatokkal és az áruházi térképek segítségével egyszerűbben tájékozódhat. A vásárlók az alábbi funkciók előnyeit élvezhetik: digitális bizalomkártya, tervezhető bevásárlólista, applikációs ajánlatok, kedvezmények, appba épített áruháztérképek.

Az applikációval az Auchan nemcsak a digitális, hanem a fenntarthatósági stratégiáját is erősíti. 

A díjakat átvették: Tóth Zsófia, Mito Digital; Karlovics Lilla, Czeglédi Miklós, Gál Tamás, Auchan; Takács Norbert, BlackBelt

//

Kapcsolódó cikkeink