Húsvét zöldítő pályázatot indít a Nébih Maradék nélkül
Idén húsvétkor is meghirdeti Húsvét zöldítő című pályázatát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja. A több kategóriából álló pályázat célja, hogy az ünnepi időszak közeledtével felhívja a figyelmet az élelmiszerpazarlás csökkentésének fontosságára, valamint a felelős állattartásra. A nevezéseket április 5-ig várják.

(Fotó: Pixabay)
A Húsvét zöldítő pályázattal az élelmiszerpazarlás-megelőzése mellett arra szeretnék felhívni a figyelmet a Maradék nélkül szakértői, hogy a nem megelőzhető élelmiszerhulladékok java (pl. zöldségek és gyümölcsök héja, kávézacc) környezetbarát módon is hasznosítható. Ebben a komposztálás mellett a haszonállatok és társállatok is segítségünkre lehetnek. A nyulak és a baromfik száraz takarmányát például kiegészíthetjük a feldolgozás során megmaradó zöldségdarabokkal és gyümölcshéjjal.
A pályázat idén a felelős állattartásra is szeretné felhívni a figyelmet
Húsvétkor még mindig sokan szereznek be kiskedvencnek nyulat és csibét. Ezt azonban csak azoknak tanácsoljuk, akik tisztában vannak az adott állat igényeivel, és hosszú távon is átgondolt tervvel rendelkeznek a további sorsával kapcsolatban. E téren vendégszakértőként a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője, Hanga Zoltán oszt meg a következő hetekben hasznos tudnivalókat és tanácsokat a Maradék nélkül program közösségi oldalain. A Húsvét zöldítő pályázaton több kategóriában várják a pályaműveket április 5-éig. A felhívás részletei megtalálhatók a Maradék nélkül program honlapján.
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Idén is folytatják a szakmai munkát a FAO/WHO Codex Alimentarius Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottságának budapesti ülésén
Ez év június 13-16. között tartja Budapesten a 42. szakmai…
Tovább olvasom >Információk a tejelő szarvasmarha, húsmarha- és juhtartók számára
Frissült az egységes kérelem benyújtására rendelkezésre álló elektronikus felületen az…
Tovább olvasom >Nébih: a gyártó Sondey kukorica tallért hívott vissza
Nem engedélyezett növényvédőszer-maradék (klórpirifosz) jelenléte miatt a gyártó Good Food…
Tovább olvasom >További cikkeink
Idén is folytatják a szakmai munkát a FAO/WHO Codex Alimentarius Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottságának budapesti ülésén
Ez év június 13-16. között tartja Budapesten a 42. szakmai…
Tovább olvasom >Júniusban három hétvégén is olcsóbban lehet majd tankolni az Auchan kutakon, most hétvégén a benzint adják kedvezményes áron
A 25. születésnapját ünneplő hazai Auchan hatalmas kedvezményekkel és meglepetésekkel…
Tovább olvasom >GFM: elindult Az Év Felelős Foglalkoztatója pályázat
Idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg évek óta nagysikerű Az év…
Tovább olvasom >