Hústermékeket forgalmazó áfacsaló cégek ügyében indított nyomozást a NAV
Hústermékeket forgalmazó magyar és szlovák áfacsaló cégláncolat ügyében indított eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az adóhatóság vasárnapi közlése szerint egy gyanús csirkehússzállítmány ellenőrzése után indítottak nyomozást költségvetési csalás gyanúja miatt.
A NAV MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az úgynevezett elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) csoport pénzügyőrei egy éjszakai ellenőrzésen egy több mint 21 mázsa csirkehúst Győrbe szállító tehergépkocsit állítottak meg az M1-es autópályán.
A lerakodási helyként megjelölt győri hűtőházban az adóellenőrök megvizsgálták a hússzállítmányok beszerzési dokumentumait, amelyekből kiderült, hogy a feladó cég egy harmadik szereplőtől szerezte be az árut. Utóbbi két társaság az év eleji megalakulása óta semmilyen bevallást nem nyújtott be, adózási kötelezettségeinek nem tett eleget.
A gyanús körülmények miatt a NAV megkezdte mindhárom cég utólagos adóellenőrzését. Emellett a pénzügyi nyomozók az ország több pontján, tizenhárom helyszínen, a cégek telephelyein, és az ügyvezetők lakóhelyein tartottak házkutatásokat.
A harmadik cég – amelynek nevében a húst Szlovákiából behozták – ügyvezetőjének címén már a szerény lakóhelyi körülményeiből is sejteni lehetett, hogy strómanról van szó, aki a cég ügyeit nem ismeri, és pénzért vállalta a cég „működtetését” – írták.
Az ügyvezető elmondta, megbízói havi százezer forintot ígértek neki, feladata pedig bankszámla nyitása és egy kétmillió forintról szóló áfás számla kiállítása volt.
A NAV tájékoztatása szerint a lefoglalt számlák alapján két hónap alatt mintegy 36 millió forint értékben történt árumozgás a cégek között, anélkül, hogy az adót befizették volna.
A január 1-jével bevezetett ekáer lényege, hogy nyomon követhetővé válik az áruk tényleges útja, mivel a szállítással kapcsolatos adatokat egy központi elektronikus rendszerben még a fuvarozás előtt rögzíteni kell. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
E-nyugta: vállalkozásokat segítő információs oldalt indított a Számlázz.hu
Új élet kezdődik vállalkozók tízezrei számára: április elsején hatályba lépett…
Tovább olvasom >Elindult a NAV e-pénztárgép-rendszerről tájékoztató eNYUGTA-aloldala
Elindult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján az eNYUGTA-aloldal,…
Tovább olvasom >NAV-ellenőrzések 2025: ki kerül a fókuszba?
A bizalmi vagyonkezelők, az élelmiszeripari vállalkozások transzferárazása és a globális…
Tovább olvasom >További cikkeink
A szépségápolás újonnan felfedezett területe a szájápolás
A szájápolás már évek óta nemcsak egészségügyi kérdés, hanem a…
Tovább olvasom >Újabb 1800 fával zöldít a Henkel és a 10 Millió Fa Alapítvány
Öt éve működik együtt a Henkel Magyarország és a 10…
Tovább olvasom >Több mint 44 ezren próbálkoztak a vegánsággal idén januárban
Hatalmas sikernek tartja az idei Veganuárt szervezője, a Prove. Az idén…
Tovább olvasom >