1,2 milliárd euró felett a hazai online kiskereskedelem

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 03. 12. 21:45

A hagyományos kiskereskedelemhez képest – amely 6 százalékkal bővült tavaly – továbbra is háromszoros sebességgel, mintegy 18 százalékkal nőtt a hazai online értékesítés, a szektor 2017-ben átlépte a 360 milliárd forintos forgalmat. Az ágazaton belül az összérték 4,3 százaléka származik az internetes értékesítésből.

A piac egészére jellemző, lassuló növekedés ellenére a magyar piacon működő webáruházak 83%-a eredményesebb évet zárt a tavalyi évben, mint egy évvel korábban. Ebben nagy szerep jutott a karácsony előtti egy hónap kiemelkedő teljesítményének. Az utolsó negyedéves dömping ugyanis a Black Friday akciók hatására egyre inkább már csak az ünnepek előtti, szűk 4-5 hetes időszakra koncentrálódik.

Az akcióban részt vevő boltok magas aránya és a minden korábbinál nagyobb méreteket öltő marketingverseny olyan várakozásokat keltett a lakosságban, ami egyértelműen az októberi-novemberi vásárlások visszatartását eredményezte. Kijelenthető tehát, hogy a Black Friday hazánkban is elfoglalta a tengerentúlon már régóta birtokolt helyét, a teljes negyedik negyedéves online költés több mint ötöde, közel nettó 27 milliárd forint ezen a napon realizálódott.

A GKI Digital felmérése szerint a marketing szerepe itt is elengedhetetlen, és továbbra is meghatározó az árverseny, bár a fogyasztói elvárások már nem csak az árhoz kötődnek. A magyar vásárlók változatlanul igénylik a személyes bolti átvételt, ezért a tisztán online kereskedő áruházak is egyre nagyobb arányban nyitnak hagyományos üzletet vagy átvételi pontot. Az összesítés rámutat arra is, hogy terjednek ugyan az online fizetési megoldások, de továbbra is a készpénz a meghatározó. //

 

Kapcsolódó cikkeink