Magazin: Növekedő pályán a HPS Group

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 02. 19. 07:12

Az 1994-ben alapított cég forgalmát és dolgozói létszámát tekintve már bő évtizede az egyik legnagyobb marketing- és értékesítéstámogató ügynökség Magyarországon. Az elmúlt időszakban bekövetkezett átalakulásokról Sipos Dávidot, a HPS Experience CEO-ját és Probáld Attila üzletág-igazgató, társtulajdonosát kérdeztük.

Az ügynökség több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a multinacionális vállalatokkal való együttműködésben, és a nagy volumenű, széles spektrumú kommunikációs kampányok lebonyolításában. A HPS különleges adottsága, hogy két erősen elkülönülő szervezeti egységből áll.Az egyik az értékesítéstámogatással foglalkozó HPS Trade, a másik pedig a reklámügynökségi feladatokat ellátó HPS Experience. Mindkét részleg abszolút növekedő pályán van, egymástól függetlenül. Külön-külön is több mint 2 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak a tavalyi évben. A cégcsoport növekedése emellett nemcsak a gazdasági mutatókban, de a kínált szolgáltatások sokszínűségében és a sorra alakuló divíziók számában is jól érzékelhető.

– Mi különbözteti meg a HPS-t a többi ügynökségtől?

S.D – Az elmúlt évek trendjei alapján, a piacon sokan full service vagy integrált ügynökségnek hívják magukat. Ez sok esetben akár egy néhány fős céget is jelenthet, hiszen médiát foglalni, rendezvényt szervezni vagy akár grafikai szolgáltatást nyújtani szinte bárki tudhat. Nálunk, a HPS Experience-en belül a 130 szakembert foglalkoztató nyolc divíziónk működése esetében viszont ez azt jelenti, hogy egy-egy ügyfél kiszolgálása során valóban 8 külön terület és ezeken a területeken dolgozó szakemberek hatékony koordinációját kell megvalósítanunk. A már hagyományosnak tekinthető integrált ATL-BTL-­Digital-Event-Shopper területek mellett a social media és az adatalapú digitális megoldásokkal foglalkozó performance marketing divíziókra folyamatosan helyeződik át a fókusz. Az elmúlt években indult a PR és a produkciós csapat is, melyek már szintén komoly sikerekkel, ügyfélkörrel és 100 milliós forgalmakkal rendelkeznek.


Sipos Dávid
CEO, társtulajdonos
HPS Experience

– Mi jelenti ma a legnagyobb kihívást?

S.D. – Cégünk törekszik az üzletágak integrációjára, de ennek legnagyobb gátja sok esetben pont az ügyféloldalon van, hiszen az értékesítés és a marketing nem járnak feltétlenül kéz a kézben. Ügynökségi szempontból a legizgalmasabb feladatunk, hogy biztosítsuk a hosszú távú hatékony és koordinált működést. Emellett óriási kihívást jelent maga az office rész. Az iroda, ahová 15 éve költöztünk (a Deutsche Bank Hold utcai épülete) már nem tudta lekövetni a növekedésünk mértékét, ezért a trade üzletágunk egy szomszédos épületben kapott helyet.Kiemelkedő jövőbeni célunk, hogy a két csapat újra egy székházban működhessen.

– Mit tesznek a növekedés fenntarthatóságáért?

S.D. – Jelenleg 210 irodai munkatárssal dolgozunk együtt. Ez jelentős szintugrást jelent az elmúlt évekhez képest. Kinőttük működésünk kisvállalkozás jellegét. Mi, tulajdonosok rövid időn belül egy olyan szervezettel találtuk szemben magunkat, melynek strukturált irányítása meghaladta a tapasztalatainkat. Ezért úgy döntöttünk, hogy több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező nagyvállalati szakemberek leigazolásával és az általuk ismert folyamatok bevezetésével biztosítjuk a sikeres szintlépést. Mindezt úgy kell megtennünk, hogy közben ne sérüljön a HPS DNS-ének számító közösségi hangulat. Gazdasági igazgatónk, Mura Viktor a Diageótól érkezett, az új HR-igazgatónk, Nagy Annamária pedig 800 emberért felelt korábban a PwC-nél. Kathi Dániel tescós tapasztalataival a háta mögött a HPS Trade irányítását kapta meg. Ők mindannyian azzal a nem titkolt szándékkal érkeztek, hogy meghonosítsák nálunk a profi nagyvállalati szervezeti működést. Mindemellett az eddig is kiemelkedő szakmai felkészültségünket is szeretnénk továbbfejleszteni, ehhez további, magas szenioritású szakembereket csábítottunk a szervezetbe: Nemrég érkezett hozzánk a Y&R-tól az egyik legtehetségesebb fiatal kreatív Kenczler Márton, aki kreatív igazgatóként építi a HPS szakmai portfólióját. Az ő küldetése az, hogy kreatív osztályunk a nemzetközi porondon is versenyképes produktumokat tudjon szállítani.


Probáld Attila
üzletág-igazgató, társtulajdonos
HPS Experience

P.A. – Váradi Miklós, aki a piac egyik legjobb és legtapasztaltabb kommunikációs stratégiai tervezője korábban már eltöltött nálunk 4 évet, ezúttal kifejezetten a kollégák szakmai fejlesztésének céljával érkezett. Györke Zsuzsa, a Mondelez korábbi marketingkategória-­vezetője belső vezetői coachként csatlakozott hozzánk, aki a harmincfős középvezető gárdánkat heti jelleggel fejleszti a vezetői kompetenciákban. Az integráció vezetőjeként elmondhatom, hogy mindez óriási menedzsment- és szervezeti kihívást is jelent, amely egyrészt magas szintű szakmai felkészültséget kíván, másrészt emellé kell tennünk egy hatékony szervezetet, melynek üzletileg is jól kell működnie.

– Mit lehet tudni az ügyfelekről?

P.A. – Rendkívül széles ügyfélportfólióval rendelkezünk, több mint 150 márkán dolgozunk, melyek szinte kivétel nélkül multinacionális cégekhez köthetők. Mégis, mi azoknak az ügyfeleknek jelentünk egyedülálló megoldást, ahol felismerik a két üzletágunkban rejlő szinergiát és lehetőséget, melyeket nálunk együtt használhatnak. Ehhez azonban szükség van az értékesítés és a marketing valódi együttműködésére, kooperációjára a közös cél érdekében. Erre ma már jó példákat találunk a piacon. Számos ügyfelünk van, akiket teljes körűen szolgálunk ki, mint például a Mercedes-Benz vagy a MOM Park. A Mondelez több márkáját is integráltan képviseljük, mint például a Sport szelet, az Oreo vagy a Milka, és lassan évtizedes együttműködésben gondozzuk a Pöttyös márkák stratégiáját is.

– Mi a megoldásuk a munkaerő-hiányra?

S.D. – A piacon jelenleg óriási a fluktuáció, és ennek szívóhatása jól érezhető. Mi alapvetően a belső kinevelésben hiszünk, ezért átfogó fejlesztési projektjeink vannak. A kollégák a szakmai oldalt támogató belső vezetői coachinggal párhuzamosan lifecoaching tanácsadásban is részt vehetnek. Egy állandó külső trénercéggel dolgozunk együtt, és a HPS Szabadegyetem rendezvénysorozatunk is a folyamatos professzionális fejlődést szolgálja. A széles szolgáltatásportfóliónk miatt a kollégáknak lehetősége van akár egy teljesen új területen is kipróbálni magukat. Lett már rendezvényszervezőből sikeres szövegíró, vagy pénzügyesből ügyfélkapcsolati munkatárs. Sikerünk titka alapvetően közösségünk erejében rejlik. Az elkötelezettséget csapatépítők, állandó angol képzés, pénteki bulik, közös futás, masszás és számos egyéb szolgáltatás erősíti. Tavaly karácsonykor például a kiemelkedően sikeres üzleti évnek köszönhetően mind, az akkor még 170 munkatársunk egy menő Csepel kerékpárt kapott ajándékba.

– Említene néhány sikeres FMCG-­projektet?

P.A. – Magyarországon egyedülálló kiterjesztettvalóság-technológiával működő társasjátékot fejlesztettünk a Milka számára. A feladatunk egy olyan OOH-aktiváció megalkotása volt, mely a nosztalgia jegyében hívja fel a járókelők figyelmét a klasszikus Milka alpesi tejcsokoládéra. A Milka – Alpesi utazás címet viselő óriási virtuális kockadobós társasjátékban egy felejthetetlen ízkaland során barangolhattuk be Lilaberg fiktív városkáját. A játék során megismerhetjük a szimpatikus közösséget, nem utolsósorban pedig nosztalgikus utazásban vehetünk részt kedvenc tejcsokoládénk világába, felidézve ezzel a gyermek- és a fiatalkorunk legkedvesebb emlékeit. Az applikáció kipróbálásra Budapesten, az Erzsébet téren az Akvárium Klubnál felállított hatalmas táblán volt lehetőség 2017 májusában, ami óriási élményt kínált a gyerekek és a felnőttek számára is.

A Pöttyös csökkentett cukortartalmú, joghurtos bevonattal készült Fitt Pöttyös termékcsalád tavaszi bevezető kampányához készült reklámfilmünk célja, hogy bemutassa az újdonságot jelentő termékjellemzőket. Ezért a film vizuális világát úgy alkottuk meg, hogy abból kiemelkedjenek a Fitt Pöttyöst szimbolizáló karakterek.

A Sport szelet idén tavasszal a kultikus sportbranddel, a Tiszával történt együttműködésének eredményeképpen megvalósult promóció a márka utóbbi éveinek legsikeresebb kampánya volt. A fiatal, divatra fogékony célcsoportot megcélzó integrált kampány különlegességét az adta, hogy a Sport szelet a népszerű fashion kollaborációk (David Beckham + H&M, Adidas + Kanye West) mintájára a márka központi karakterét, az Edzőt állította az együttműködés középpontjába. Így született meg az egyedi tervezésű, márkaértéket a divat nyelvére lefordító Tisza X Edző limited edition kollekció, mely egy Edző cipőt, egy laza gym baget, valamint a mesterre jellemző idézetekkel ellátott hoodie-t és pólókat tartalmazott. //

Címkék: ,

Kapcsolódó cikkeink