Hegyek és völgyek

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2020. 10. 01. 14:35

A víruskrízis erősen befolyásolta a nagy borforgalmazók értékesítési lehetőségeit is. A piac néhány meghatározó szereplőjével a válság hatásai mellett a magyar borok javuló minőségéről, trendekről és fogyasztói szokásokról, klímaváltozásról, valamint az új bortörvénnyel kapcsolatos várakozásaikról beszélgettünk.

Szerző: Ipacs Tamás

Soltész Gergő, Ostorosbor

Soltész Gergő
elnök-igazgató
Ostorosbor

A horeca szegmens felé történő értékesítésünk visszaesett a vírushelyzet miatt – elemez Soltész Gergő, az Ostorosbor Zrt. elnök-igazgatója –, de bizakodásra ad okot, hogy júniustól ezt az elmaradást a felpörgő kiskereskedelmi eladások ellensúlyozták. Szeptemberben elindítottuk a webáruházunkat is, bízva abban, hogy ez az értékesítési csatorna tartósan felülteljesítő lesz az elkövetkező időszakban.

Az elmúlt évek beruházásai is hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar borászatok borainak minősége növekedni tudott. Pincészetünk közel 1 Mrd Ft összegben invesztált új technológiába az elmúlt 3 évben, ami a termék minőségének további javulását hozta. Mindezt megerősítik a fontosabb eredmények: ebben az évben miénk lett a borvidék legjobb rozé bora, de büszkék vagyunk arra is, hogy a TOP100 kiadvány rangsora alapján országosan a 3. legjobb rozénak az Egri Rozénkat választották.

Örömteli, hogy mindezt a fogyasztók is érzékelik és értékelik, így biztosan ez is hozzájárulhatott a növekvő borértékesítésünkhöz.

Gyors válaszok válsághelyzetben

Dorn Zoltán, Hilltop Neszmély

Dorn Zoltán
kereskedelmi
és marketing igazgató
Hilltop Neszmély

A gasztro bezárása a mi forgalmunkat is csökkentette a vírus első hulláma idején – mondja el Dorn Zoltán, a Hilltop Neszmély Zrt. kereskedelmi és marketing igazgatója. – Gyorsan reagáltunk: például a 10 literes bag-in-box termékek forgalmazását megszüntettük, mert a lecsökkent mennyiség nem tette már gazdaságossá azt. Kiskereskedelmi partnereinket folyamatosan el tudtuk látni, a megnövekedett igényeiket is ki tudtuk elégíteni. Exportkiszállításunk is folyamatos maradt, a fuvarszervezéssel volt több teendőnk a vírus miatt.

Rendszeresen vakkóstoljuk a saját és versenytársaink borait. Látszik, hogy nagyon sok kiváló bor készül, és az árak is fogyasztóbarátak lettek. A polcokon 900–1290 Ft között már nagyon sok az elérhető árú jó bor, de már prémium minőségben 1300–1800 Ft között is szép tételek vannak. Vannak ezekben az árkategóriákban is hibás borok, amelyek nagy kárt okoznak az ágazatnak. Márpedig pár rossz vétel nem az adott termelőtől, fajtától tántorítja el a fogyasztót, hanem magától a borfogyasztástól vagy akár az üzletlánctól is.

Mikó Éva, Csányi Pincészet

Mikó Éva
kereskedelmi
és marketing igazgató
Csányi Pincészet

A váratlanul kialakult helyzet gyors, határozott lépéseket követelt tőlünk – húzza alá Mikó Éva, a Csányi Pincészet Zrt. kereskedelmi és marketingigazgatója. – Mivel a fogyasztók drasztikusan csökkentették a kontaktusok számát, a vásárlást is tudatosabban intézték, igyekeztek mindent egy helyen megvásárolni. A pincészet export és horeca értékesítési csatornái szűkültek, de ezeken a területeken is folyamatosan kerestük az új lehetőségeket, és kárpótlásként megélénkült a webshopos értékesítésünk.

Mindig is minőségi borok mellett tettünk le a voksunkat, ezt a Villányi Borvidék szigorú eredetvédelme és a saját minőségi politikánk is megköveteli. A magyar borászatok munkája komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt időkben. Ugyan a fogyasztás volumenét még mindig a szerényebb minőségű borok adják, de mi is érzékeljük a kedvező tendenciát. A prémium boraink értékesítése évről évre növekszik, sőt felfigyeltünk egy olyan szegmensre is, akik ebben a kategóriában is keresik a jó ár-érték arányú borokat, nekik készült a Teleki Selection borcsaládunk.

Választék és verseny

Szittnyai Zalán, Zwack Izabella borkereskedés

Szittnyai Zalán
borszakértő
Zwack Izabella
Borkereskedés

A vírushelyzet a borüzletág és a gasztronómia teljes területén komoly változásokat hozott – állapítja meg Szittnyai Zalán, a Zwack Izabella Borkereskedés borszakértője. – A turistafókuszú helyek sajnos a legnagyobb vesztesei a koronavírusnak, míg a törzsvendégekre fókuszáló üzletek könnyebben vészelték/vészelik át a kialakult helyzetet. Sajnos ez a borkereskedés forgalmán is meglátszik, és a gasztronómiai forgalomcsökkenést a kiskereskedelmi forgalom növelésével próbáljuk ellensúlyozni.

Tapasztalatunk szerint a külföldi borok iránti kereslet az elmúlt években nőtt, főként a nagy presztízsű birtokoké, illetve a divatos borkategóriáké (például a prosecco). A magyar borok tekintetében továbbra is úgy látjuk, hogy a középső árkategóriában van a legnagyobb tülekedés – ezeket a legnehezebb értékesíteni. Az idei év egyértelműen legdivatosabb borai (a vírus beköszöntéig) a naturális borok, a narancsborok. Kell egy új szín, egy új íz a fogyasztóknak, ami kíváncsivá teszi őket. Aztán vagy megszeretik ezt az új irányt és rajongóivá válnak, vagy visszatérnek a korábbi ízlésüknek megfelelő borokhoz.

A verseny szélesedik: több a szereplő, több a bor – vallja Dorn Zoltán. – Teret nyernek lassan a külföldi borok és a bor alapú készítmények. Mi borászatként a borban hiszünk, szeretnénk élményt adni a fogyasztóinknak, ezért jelentős fejlesztéseket eszközöltünk a folyamatos megújulás érdekében. A minőség érdekében növeltük a kézi szüret arányát, a szőlőfeldolgozásban rövidítettük a szőlő útját, még jobban elzárjuk az oxidációtól a gyümölcsöt, és hűtünk folyamatosan, a szőlőfogadó garatunkat teljesen átépítettük, új préseket helyeztünk üzembe.

A globális felmelegedés eredménye az lesz, hogy a borászatok lehetőségeik szerint öntözni kezdenek, a hidegebb területek felértékelődnek. A nagy területek ellenére mi is mindig dűlőnként határozzuk meg a teendőinket, figyelembe véve a természet igényeit.

Hegyek és völgyek - bor

Az elmúlt évek beruházásai is hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar borászatok termékeinek minősége nagyot javult

Lassú változások

Új trendeket ízekben, fogyasztásban nem érzékeltünk – hangsúlyozza Soltész Gergő. – Az Irsai Olivér népszerűsége töretlen. Rozéboraink forgalma továbbra is két számjegyű növekedést produkál. A horeca szektor gyengélkedése miatt a nagy vörösboroknál tapasztalunk visszaesést.

A klímaváltozás miatt az Egri borvidék hűvös klímája még nagyobb versenyelőnnyé válik, ami reményeim szerint a borvidékre jellemző széles fajtaválasztékkal együtt hosszú távon is lehetővé teszi a stabilan magas minőségű borok elkészítését, ideértve a jó rozékat is, hisz annál a kategóriánál a szép savak elengedhetetlenek.

A borfajták kedveltsége mindig szorosan összefügg az emberek életvitelével és a gasztronómiai trendekkel – állítja Mikó Éva. – Így idén is azoknak a boroknak a népszerűsége nőtt, amelyek könnyedséget biztosítanak a fogyasztóknak. Ha a szőlőfajták kedveltségét tekintjük, töretlen fejlődést mutat a Shiraz, de a fehérborok is folyamatosan növekednek. Itt külön ki kell emelnem az Irsai Olivért, ami új fajta a portfóliónkban. A prémium szegmensben a tradicionális pezsgők iránti kereslet is növekszik.

A klímaváltozás már nem a jövő, hanem a jelen problémája, ami komoly szőlészeti megoldásokat követel tőlünk. A fogyasztók részéről pedig nő az igény a különböző étkezési trendek kiszolgálására, ennek köszönhetően idén már szerepel vegán bor is a kínálatunkban. Az alacsonyabb alkoholtartalom alapvető koncepció a pincészetünknél.

A klímaváltozás régi téma, elég csak a korai szüretekről beszélni – véli Szittnyai Zalán –, de azért ez sem minden évben egyforma. Az biztos, hogy a késői érésű fajták nyertesei lehetnek a felmelegedésnek. Gondos szőlészeti munkával persze lehet alkalmazkodni az időjárási körülményekhez. A bio/organikus/naturális borok iránti igény fokozatosan nőni fog, elég csak Ausztriát vagy Szlovéniát megnézni – szinte nincs már magára valamit is adó birtok legalább biocertifikáció nélkül. És ezt keresik is a fogyasztók, akiknek már nem mindegy, hogy mit esznek és mit isznak. //

 

Bortörvény

Megkérdeztük beszélgetőpartnereinket, mit várnak az ősszel elkészülő bortörvénytől, amely alkotói szerint jobb feltételeket biztosít majd az értékesítéshe, és csökkenti a termelők adminisztrációs terheit.

Szittnyai Zalán: Talán a legfontosabb lépés az adminisztráció egyszerűbbé tétele lehet az e-Pincekönyv segítségével. A fiatalok számára biztosan egyszerűbb lesz az átállás, de idővel mindenki megszokja majd az új rendszert.

Dorn Zoltán: A bortörvénytől azt várjuk, hogy betartják és betartatják. Nem felesleges papírmunkát várnak el, de az biztos, hogy minőségbiztosítási rendszereink fenntartása és a megfelelő bor jövedéki adminisztráció több főállású kollégát igényel borászatunkban.

Mikó Éva: Tavasszal részletes szakmai konzultációra nem volt lehetőség, így az új bortörvénnyel kapcsolatos szakmai elvárásokat egy szélesebb körű egyeztetés után lehet pontosan megfogalmazni. //

 

Racionális okokból

A bor jellemzően palackban kerül a fogyasztóhoz és a vendéglátásba, de a 21. század kitermelte az üveg alternatíváit, aminek okai kezdetben a gazdasági megfontolások, az újdonság igénye, a fiatalok változó fogyasztási szokásai voltak. Ám a környezetvédelmi trendek előtérbe kerülése arra is rámutatott, hogy ezek a kiszerelések jobban megfelelnek a fenntarthatóság elveinek is. Ezért a szakembereket arról is megkérdeztük, mi a véleményük az utóbbi években egyre jobban terjedő bag-in-box, illetve kartondobozos, műanyag palackos, alumíniumdobozos, (fém)tasakos borokról és bortartalmú termékekről.

Dorn Zoltán: A termékfejlesztés szó nem illik a borászathoz! Ám a Hilltop mindig innovatív volt az elmúlt 27 évben – a csomagolás területén is. Angol piaci tapasztalataink alapján sok újdonságot mi vezettünk be a magyar piacon. Elsőként váltottuk le a parafadugókat műanyag dugókra, majd csavarzárra. Elsőként tettük a bort bag-in-boxba: 15-20 év múltán ez a kiszerelésfajta természetessé vált itthon is! 3 l-es termékeinket dobozból duplarétegű bortarisznyába csomagoltuk, drágább az alapanyag, mint az eddigi zacskó+doboz, de egy papírdoboznyival környezetbarátabb. Előfordul, hogy boralapú koktélokat készítünk a Hilltop Borhotelben tartott rendezvényekre, de a bortörvény és egyéb okok miatt nem léptünk be erre a piacra. Mivel borászati üzembe nem vihető be szőlőn kívül más gyümölcs és aroma, ezért mi nem is tervezünk ilyesmit.

Mikó Éva: Számos más innovációnk mellett alternatív kiszereléseket és csomagolásokat is fejlesztünk. Ahogy korábban a csavarzáras termékeknél, úgy az alternatív csomagolás esetében is tapasztalható előítélet a fogyasztók részéről, de ezt egyre inkább levetkőzik, így mi is folyamatosan fejlesztünk tovább.

Soltész Gergő: A bag-in-box kiszerelés egyre népszerűbb; a korábbi 3 literes változat mellett idén megjelentünk a piacon a 10 literes verzióval, amelynek ugyancsak várakozáson felüli volt a piaci fogadtatása.

Szittnyai Zalán: A nagy kiszerelésű borok alapvetően a szórakozóhelyek igényeit elégítették ki, ám sok helyütt a kerti partikra is beférkőztek. Inkább a mennyiségi fogyasztást szolgálja, ami nekünk kevésbé profilunk. A fémdobozos bor­alapú italokban én a magam részéről nem hiszek, tiszteljük meg az igazán jó minőségi bort és a borász munkáját egy rendes palackkal és egy valódi borospohárral. //

Kapcsolódó cikkeink