Hatmilliárdos áfacsalási ügyekben javasol vádemelést a NAV

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 03. 17. 11:02

Két, csokoládéval és étolajjal kereskedő bűnszervezet együttesen csaknem hatmilliárd forint áfát csalt el, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) vádemelési javaslatot tett mindkét ügyben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnél – jelentette be a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Kecskeméten.

csokolade

Török Árpád elmondta: a nyomozások során a két ügyben több mint 9 milliárd forint értékben zároltak bankszámlákat és vagyontárgyakat, 47 gyanúsított ellen javasolnak vádemelést pénzmosás, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt.

Mindkét ügyre az adórevizorok hívták fel a pénzügyi nyomozók figyelmét. Török Árpád elmondta: a 2014 márciusában indult „csokoládés” ügyben 1,3 milliárd forintos áfacsalást követtek el, több mint 6 milliárd forint értékű áru átszámlázásával, míg a 2015 elején indult „étolajas” ügyben a jelenlegi adatok szerint 4 milliárd forintnyi áfát csaltak el. Ebben az ügyben a gyanúsított férfi és felesége fiktív számlák miatt további 660 millió forint áfacsalással is gyanúsítható – közölte.

A csokoládék miatt indult ügyben két Bács-Kiskun megyei raktáráruház megrendelése alapján egy negyvenéves Pest megyei férfi többek között ismert márkájú táblás csokoládét és más népszerű édességeket szerzett be nagy tételben Lengyelországból, Ausztriából, Németországból. Az ő irányításával egy 17 gazdasági társaságból álló bűnszervezet épült fel. A behozott édességet olyan, a szervezethez tartozó cégeknek számlázták ki, ahol az édesség a valóságban nem jelent meg. A „bukócégek” áfafizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget, valójában a csokoládét a két raktáráruházhoz szállították és eltitkolva annak uniós eredetét fiktív számlák segítségével belföldről származó, kedvező árú termékként szerepeltették könyvelésükben és adóbevallásukban.

A keletkezett haszonból több mint 220 millió forintot osztaléknak álcázva vettek ki – közölte az igazgató. Hozzátette: amikor a pénzügyi nyomozók a gyanúsítottakat őrizetbe vették, az egyik raktáráruház vezetőjének fia az édesapja bankszámlájáról próbált „eltüntetni” több mint 1 milliárd forintot, de ezt megakadályozták a pénzügyi nyomozók.

Az ügynek 19 gyanúsítottja van, egy ember ellen elfogatóparancs van érvényben – közölte. Varga Sándor pénzügyőr alezredes, a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóság vezető-helyettese elmondta: a másik ügyben egy étolajjal üzletelő 28 tagú bűnszervezetre csaptak le a NAV pénzügyi nyomozói. A gyanú szerint egy étolajgyártással foglalkozó gazdasági társaság vezetője a bűnszervezettől szerezte be fiktív számláit. A bűnszervezet az Európai Unió területéről vásárolta az étolajat, majd magyar cégekből álló számlaláncokon futtatta keresztül és számlázta az étolajgyártó részére.

Az áru azonban a számláktól eltérően Romániából, Bulgáriából, Szlovákiából és Horvátországból egyenesen az étolajgyárba érkezett a piaci árnál 10-15 százalékkal olcsóbban – közölte. Hozzátette: az üzemet később értékesítették, a befolyó összeget a férfi, a felesége, valamint 25 éves fiuk svájci, osztrák és magyar bankszámláin helyezték el. Amikor a pénzügyi nyomozók az ételolajgyár vezetőjét őrizetbe vették, felesége megpróbálta a magyar és osztrák bankszámlákon levő összegeket elutalni, de ezt a hatóságok, pénzügyi nyomozók megakadályozták – jegyezte meg.

A felderítésben a svájci, osztrák kollégákkal, valamint a román, szlovák, horvát, ukrán, szerb, macedón hatóságokkal is felvették a kapcsolatot. Az ügynek 28 gyanúsítottja van, három ember ellen nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki – tájékoztatott.

Török Árpád kérdésre elmondta: bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt 20 évig terjedő, pénzmosásért akár 8 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink