Hatalmasat zuhant a forint, csak a rubel esett nagyobbat

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 03. 04. 11:03

Lassan másfél hete kell együttélnünk az orosz-ukrán háborúval, ami nem csak a fegyverek dörgését jelenti, hanem a piacokon is komoly turbulenciát hozott. A devizapiacon ez kiemelten csapódott le a kelet-közép-európai devizákban, a forint korábban elképzelhetetlennek tartott szintekre gyengült az euróval szemben. A rossz hír az, hogy továbbra sem látjuk, hol lehet a folyamat vége, amíg a háborús feszültség nem enyhül, addig nem is érdemes arról beszélni, hol és mikor fordulhat az árfolyam.

A héten jelentősen gyengült a forint az euróval szemben, sőt a folyamat múlt csütörtökön kezdődött, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Már akkor majdnem elérte az euró-forint jegyzés a tavaly novemberben látott 372-es csúcsot, azonban elsőre még visszafordult onnan. Hétfőn aztán már nem volt menekvés:

 

Persze azt lehetett sejteni, hogy a történelmi csúcs felett már nem lesznek technikai ellenállások, azonban még az első sokk után is azt lehetett gondolni, hogy a 375-380-as szint megfogja a gyengülést. Ehhez képest pénteken már 386 felett járt az euró jegyzése, a dollárral szemben pedig 353 fölé gyengült a forint.

Még több infó és táblázat a Portfolio cikkében… 

Címkék: ,

Kapcsolódó cikkeink