Háromszáz tonna ponty kerül évente a Balatonba
Megkezdi a tavaszi haltelepítéseket a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Első lépésben most 60 tonna kifogható méretű, háromnyaras pontyot eresztenek a tóba.
Évente 300 tonna pontyot kell telepíteniük a Balatonba – közölte az MTI-vel Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Az idei telepítést a Balaton nyugati medencéjében kezdik meg. Egyfelől azért, mert a keleti medencébe ősszel több halat engedtek a vízbe, másrészt megkezdték a Sió-zsilip nyitását, ahová hamarosan kihelyezik az angolnacsapdákat, és szeretnék elkerülni, hogy a frissen telepített halak azokban kössenek ki.
A Balaton vízszintje hétfőn 124-125 centiméter volt. A hivatalos vízszabályozási maximum 110 centiméter, az elmúlt évek gyakorlata szerint azonban 120 centiméterig engedik le a tó vízét, számolva a szárazabb nyári hónapokkal.
Mint ismert, januártól szinte minden nyilvántartott állami vízterületen a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) kapta meg a Földművelésügyi Minisztériumtól a haszonbérleti jogot, amelyet úgynevezett alhaszonbérletként ad tovább tagszervezeteinek, illetve azok horgászegyesületeinek. A Balaton víthasznosítója a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. marad. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
A védett vágótok lett az Év hala 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >HUN-REN: ökológiai „csapdává” válhatnak a déli parti kikötők télen – oxigénhiány és halpusztulás kockázata
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kétszeres ár, változó kereslet: új pályán a hazai pontypiac
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsugorfláció: decemberben és januárban több termék is kisebb lett – pékáru, édesség, borotvabetét, mosogatószer is érintett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: a Covid alatt nem indult „alkoholhullám”, de egy szűk csoportnál nőtt a fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ugrásszerűen javult a magyar kkv-k hangulata
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

