Három új vezető a foodpandánál

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 11. 30. 12:55

Három új szakember – és velük rengeteg energia – érkezett a foodpanda Magyarország csapatához – Erős Zita a HR, Gyovai Györgyi a kereskedelmi, Szauter Zsolt pedig a marketing csapatot vezeti novembertől.

Erős Zita

Erős Zita az elmúlt 17 évben gyorsan változó, kihívásokkal teli magyar és multinacionális szervezetekben bizonyította, hogy a hatékony HR-stratégia az üzleti növekedést is elősegíti. A foodpandához a Coca-Cola HBC Magyarországtól érkezett, ahol a tehetségfejlesztésért felelt. Pályafutását üzleti tanácsadóként kezdte, majd projektmenedzsment tapasztalatát HR területen vitte tovább a Boston Consulting Group kötelékében. Később a Deloitte-nál az Audit és Risk Advisory területek HR-vezetőjeként támogatta a stratégia megvalósítását, és vezetett be számos elköteleződést növelő programot. Zita sokoldalúságát igazolja, hogy a szolgáltatói szektoron túl más iparágakban is jártasságot szerzett. Ebből kiemelkedik a 23 országot érintő GE-Tungsram transzformáció HR oldali levezénylése. A foodpanda HR-vezetőjeként Zita fő feladata, hogy 12 fős csapatával megszilárdítsa a cégkultúrát, és megerősítse a szervezet, valamint a benne dolgozók identitását a nemzetközi integráció során. Emellett aktívan képviseli a céget a regionális HR-együttműködésben.

„Inspiráló számomra, hogy egy olyan fiatalos és lendületes csapatnak lehetek a része, amely egy sikeres magyar startup vállalkozásból nőtte ki magát egy globális szervezet, a Delivery Hero meghatározó részévé. Egy ilyen változást sokféleképpen élhetünk meg: ami egyikünknek kihívást, másikunknak inkább bizonytalanságot okoz. Csapatommal azon dolgozom, hogy kollégáink meglássák az új helyzet adta lehetőségeket, és élhessenek is vele. Ebben szerencsére egy erős, összetartó munkavállalói és vezetői közösségre támaszkodhatok, amit bizonyít az is, hogy a foodpanda a “Legjobb munkahely”címmel is rendelkezik. Ennek szellemében a People terület legfőbb prioritásának tartom dolgozóink megtartását, és elköteleződésük növelését azáltal, hogy a munkavállalói visszacsatolásokat is beépítve fejlesztjük folyamatainkat és programjainkat”

– osztotta meg velünk Zita terveit.

Gyovai Györgyi

Gyovai Györgyi az Asahi-Dreher magyar piaci kereskedelmét irányította, mielőtt elvállalta volna a foodpanda kereskedelmi csapatának vezetését. Előtte a Nestlé Nespresso üzletágának vezetőjeként több éven keresztül terjesztette hazánkban a prémium otthoni kávézás élményét. Györgyi több mint 20 éves, különböző élelmiszer FMCG vállalatoknál gyűjtött sokrétű és több funkcionális területre kiterjedő tapasztalatát hozza a foodpandához, melyet a cég egyre nagyobb és komplexebb üzletmenete jól tud majd hasznosítani. A kiszállítási cég Commercial Directoraként fő feladata, hogy közel 50 fős csapatával az éttermi partnerekkel szoros együttműködésben hajtson végre üzleti fejlesztéseket, melyeknek köszönhetően minél többen élvezhetik majd a foodpanda szolgáltatását a jövőben.

“Egész karrieremet a kiváló minőségű élelmiszerek és a különleges éttermi élmények megteremtése keretezte, legyen szó a híres magyar gasztronómiára jellemző ebéd utáni prémium kávéról vagy akár egy jó sörről. Örömmel tölt el, hogy mindez mostantól a foodpanda modern, innovatív és folyamatosan megújuló technológiája által kínált számtalan lehetőséggel is társul, még jobb fogyasztói élményt hozva napról napra egyre többek otthonába. A foodpanda dinamikus és most már nemzetközi keretekben zajló vállalatirányítása új perspektívákat nyújt az üzletfejlesztésre, a piacvezető szerepünk további erősítésére és hosszú távú növekedésünk biztosítására az elkövetkező években.”

– árulta el Györgyi a terveit.

Szauter Zsolt az Extreme digital – eMAG marketing igazgatói pozíciójából érkezett a foodpandához. Itt az elmúlt másfél évben Magyarország két piacvezető online kereskedelmi márkájának összeolvasztásáért volt felelős, ezzel a régió legerősebb e-retail brandjét létrehozva. Ez idő alatt két sikeres re-brandinget is levezényelt, miközben csapatával megreformálták a data driven és performance alapú marketingtervezést. Azt megelőzően 15 évig dolgozott az IKEA magyar és nemzetközi sales és marketing csapataiban, az utolsó két évben a magyarországi áruházak marketing vezetőjeként, ahol hosszú távú stratégiák kidolgozása mellett a márka digitális átalakulásáért is felelős volt. A foodpanda új Marketing Directoraként 17 fős csapatával fő feladata a quick commerce területben rejlő lehetőségek kiaknázása és azoknak fogyasztói csoport alapon targetált kommunikálása, ezzel erősítve a márka szektoron belüli piacvezető szerepét.

“Életem eddigi legintenzívebb és legtöbb szakmai újdonságot magába foglaló szakasza után most egy még pörgősebb következik. A foodpanda Magyarország – a világ legnagyobb gyorskereskedelmi vállalatának részeként – minden nap azon dolgozik, hogy az emberek életét jobbá, kényelmesebbé és megfizethetővé tegye, ami különösen fontos lesz mind a fogyasztók, mind a partnereink számára az előttünk álló időszakban. A márka valós „value proposition”-el rendelkezik, és igazi „enabler role” szerepet tölt be a hétköznapi életünkben. Hiszen enni mindig, és végtelen sok módon kell és lehet. Egy ilyen gyorsan változó iparágban márkát építeni végtelenül izgalmas számomra. Rengeteg edukációs és történetekre építő márkapozícionálási lehetőség van, hiszen a szektor is – élén a foodpandával – már rég kinőtte a pizza és hamburger rendelést. Gyakorlatilag bármit, ami befér egy futártáskába és szükséged van rá, fél órán belül el akarunk juttatni a fogyasztókhoz ”

– összegezte Zsolt a küldetését.

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink