Harmadával nőtt a mezőgazdasági termékek exportja
Harmadával nőtt a mezőgazdasági termékek exportja az elmúlt 7-8 évben, amelynek 83 százaléka az Európai Unió (EU) tagállamaiba irányul – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 aktuális csatornán.
A miniszter kiemelte, a következő időszakban a mezőgazdaságnak olyan kihívásoknak kell megfelelnie, mint a digitalizáció, a precíziós termelés.
Fazekas Sándor a Kossuth Rádió 180 perc című szerdai műsorában elmondta, hogy az elmúlt években a mezőgazdaságban és a kapcsolódó területeken mintegy 70 ezer új munkahely jött létre, a kistermelők száma pedig megháromszorozódott. Ennek ellenére az ágazatban munkaerőhiány van, a következő években 50 ezer új munkahely létesül – tette hozzá.
Emlékeztetett, hamarosan egy országjáráson mutatják be a gazdáknak a Szövetségben a magyar mezőgazdaságért című kormányzati kiadványt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A kormány a szőlőtermelők és a borászok mellett áll
Kihívásokból van elég a szőlő- és borágazatban, de a magyar…
Tovább olvasom >A legversenyképesebb ágazatok között a baromfiágazat
Közvetlen és nemzeti támogatásokkal, állatjóléti támogatásokkal, átmeneti támogatásokkal, valamint a…
Tovább olvasom >Növényvédelmi gépek és permetező drónok kötelező típusminősítése
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a növényvédelmi gépeket –…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jelentős növekedéssel és inflációcsökkenéssel kezdte az évet az Európai Unió
Az Európai Bizottság legújabb jelentése szerint, a 2024 elején az…
Tovább olvasom >NGM-államtitkár: a fogyasztás és a hitelpiac helyreállítása a legfontosabb gazdaságpolitikai célok között van
A fogyasztás és a hitelpiac helyreállítását, a beruházási aktivitás újraindítását,…
Tovább olvasom >A hiányzó munkaerő – A Lánchíd Klub vendégei voltak a PwC Legal munkatársai
Bár a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó törvény,…
Tovább olvasom >