Hamarosan 1000 Ft-ba kerül majd egy kiló kenyér
A pékek a kenyér és minden más termékük árának emelésére készülnek, mert az alapanyagok mellett az energia is rohamosan drágul. Néhány hét múlva a legolcsóbb kenyér kilója is drágább lesz ezer forintnál, a jobb minőségűek még többe kerülnek majd – írja a Telex.

Heteken belül 1000 Ft lehet a kenyér kilója
A pékségek gazdaságos működését egyre többféle nehézség akadályozza, a versenyt a kisebb cégek nehezen bírják. Közben a kézműves pékségek térhódítása azt mutatja, hogy a vásárlók ízlése megváltozott az utóbbi években, a nagy cégek tömegtermékeit egyre kevesebben keresik
„Mostanában már másodszor emelte fel a liszt árát a szállító”
– mondta a Szeged melletti, kétezer fős falu, Újszentiván pékmestere a Telex tudósítójának.
Három hete 23, azóta újabb 25 százalékkal lett drágább a legfontosabb alapanyag, és még szeptemberre is újabb áremelés várható. Ősztől drágább lesz a többi alapanyag, a margarin, a sajt, a vaj meg a húsáru is, amit a különféle kiflikhez, pizzákhoz és pogácsákhoz használ a pékmester, aki harminc éve dolgozik a szakmájában.
Kovács Attila László korábban alkalmazott volt, de egy hónapja megnyitotta az egyszemélyes kisüzemet és mellette kisboltját, ahol sokféle saját terméket kínál. Minden termékét kovásszal készíti, a tészták nyolcórás érlelés után kerülnek a kemencébe. Csak az üzletében árusít, máshova nem szállít. A sütéshez villamosenergiát használ, amit már eddig is piaci áron kapott, és nem tudja, az áramért mennyivel kell majd többet fizetnie. A fűtése viszont gázzal működik, ami után szintén drágább számlát vár.
A teljes cikk a Telex oldalán olvasható…
Kapcsolódó cikkeink
Natur’A kenyércsalád
A Lantmännen Unibake legújabb márkája, a Natur’A kenyércsalád innovatív termékekkel…
Tovább olvasom >Csak két uniós országban magasabb az infláció, mint Magyarországon
A Privátbankár Európai Inflációs Körképe hasonlította össze a márciusi és…
Tovább olvasom >Az euróövezetben 2,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak március után áprilisban is
Az euróövezet éves inflációs rátája áprilisban az előzetes becsléssel összhangban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >