Gyorsult az európai gazdasági növekedés

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 02. 01. 11:09

Gyorsult a gazdasági növekedés az Európai Unió egészében és az euróövezetben is a tavalyi év utolsó negyedében – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által kedden kiadott jelentésből, amelyben az első becslés alapján készült adatokat ismertetik.

EU

A szezonálisan kiigazított adatok szerint az euróövezetben 0,5 százalékkal, az Európai Unióban pedig 0,6 százalékkal bővült a hazai össztermék (GDP) az előző negyedévhez képest a december 31-én végződött három hónapban.
A harmadik negyedévben az euróövezetben még 0,4 százalékkal, az unióban pedig 0,5 százalékkal nőtt a gazdaság negyedéves összevetésben.
Az előző év azonos időszakához képest az euróövezetben 1,8 százalékkal, az Európai Unióban pedig 1,9 százalékkal növekedett a gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben, ugyanannyival, mint a július-szeptemberi időszakban.
Elemzők kicsit gyengébb eredményre számítottak az euróövezet esetében, negyedéves szinten 0,4 százalékos, éves összehasonlításban pedig 1,7 százalékos növekedést vártak október-decemberről.
A tavalyi év egészét tekintve az euróövezetben 1,7 százalékkal, az Európai Unióban pedig 1,9 százalékkal gyarapodott a GDP. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink