Gyakrabban járunk majd boltba 2023-ban, de kevesebbet fogunk költeni

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 12. 20. 12:49

A nagymértékű infláció miatt a vásárlók sűrűbben járnak majd bevásárolni 2023-ban, de egy alkalommal kevesebbet fognak költeni. A fogyasztók az olcsóbb márkák felé fordulnak majd, és egyszerre kevesebb terméket tesznek majd a kosarakba. A kereskedők akkor lesznek versenyképesek ebben a helyzetben, ha minél több csatornán tudnak értékesíteni – idézi a Mastercard kutatási eredményét a VG.

A többcsatornás jelenlét az előny

Az évek óta tartó ingatlanpiaci fellendülés után a magasabb kamatlábak várhatóan erős hatással lesznek a megélhetési költségekre és emiatt a fogyasztók költési szokásai is nagymértékben megváltoznak majd – olvasható a Mastercard Economics Institute kutatásából. Sajtóközleményükben azt írják, hogy a fejlett országokban előre láthatóan a lakhatásra fordított kiadások reálbérhez viszonyított mértéke közel 4,5 százalékkal fog csökkenni.

A gazdaságot érő negatív hatások a kiskereskedelmet és az élelmiszerárakat sem fogják elkerülni. Az infláció olyan mértékben nő, amivel a fogyasztók már nem tudnak lépést tartani, emiatt kénytelenek lesznek visszafogni a bevásárlókosarak tartalmát. A Mastercard kutatása szerint amellett, hogy a vásárlók jobban oda fognak figyelni az ár-érték arányra a polcok között, a költséghatékonyabb márkák felé fognak elmozdulni. A felmérésből az is kiderült, hogy várhatóan többször mennek majd boltba az emberek, de kisebb értékben vásárolnak majd.

A Mastercard azt tapasztalta, hogy  Németországban az élelmiszerüzletekbe 23 százalékkal többször mentek az emberek, mint 2019-ben. Az egy látogatásra jutó elköltött összeg ezzel együtt átlagosan 19 százalékkal csökkent.

Kereskedők számára rendkívül fontos lesz több értékesítési csatorna egyidejű használata, ha át akarják vészelni a következő év viszontagságait. A Mastercard Economics Institute kutatása szerint azok a vállalkozások, amelyek megadják a lehetőséget a fogyasztóknak, hogy kiválasszák a nekik legkényelmesebbet a mobilos, netes vagy egyéb felületek közül, sokkal jobban teljesítenek.

A lezárások idején a kis- és nagy éttermeknél például a többcsatornás jelenléttel rendelkezők közel 31 százalékos forgalomkieséstől menekültek meg. Hasonlóképpen, azok a ruházati boltok, amelyek ezt a hozzáállást alkalmazták 26 százalékkal gyorsabban tudtak növekedni, mint versenytársaik.

 

Kapcsolódó cikkeink