GVH: az online árfigyelő rendszer is hozzájárult az élelmiszerárak kedvező alakulásához
A kormányzati és jegybanki intézkedések mellett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online árfigyelő rendszer is hozzájárult az élelmiszerárak kedvező alakulásához – közölte a versenyhivatal pénteken az MTI-vel.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2023/08/HIR_GVH__rfigyel__970k.jpg)
Maguknak tulajdonítják a sikert
Felidézik, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölt adatai szerint a novemberben mért 7,9 százalékról decemberben 5,5 százalékra mérséklődött az infláció éves összevetésben. 2022 utolsó hónapjához képest az élelmiszerek árának emelkedése 2023 decemberében 4,8 százalék volt, ami további 2,3 százalékpontos csökkenés a 2023 novemberében mért 7,1 százalékos értékhez képest. 2023 decemberében – az előző hónaphoz viszonyítva – átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek az élelmiszerárak.
Hangsúlyozták: az adatok rávilágítanak arra is, hogy az élelmiszereket érintő, éves összevetésben mért infláció hónapról hónapra csökken.
Kifejtették, a 2022. decemberi 44,8 százalékos csúcshoz képest egy év alatt mintegy tizedére zuhant az élelmiszerárak emelkedése, köszönhetően a célzott kormányzati intézkedéseknek, a jegybank lépéseinek, illetve a Gazdasági Versenyhivatal beavatkozásainak és az általa működtetett online árfigyelő rendszernek.
Az adatokból kiderül az is, hogy a 2023. decemberi, éves alapon mért 4,8 százalékos élelmiszer-áremelkedés több mint két éve nem volt ilyen alacsony, legutoljára 2021 szeptemberben volt ennél kisebb, amikor 4,4 százalék volt.
A www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető online árfigyelő hatékonyságát bizonyítja, hogy a július 1-jei indulása óta a megfigyelt 62 termékkategória több mint 80 százalékában csökkentek az átlagárak, átlagosan mintegy 6 százalékkal – ismertették a közleményben.
Felhívták a figyelmet arra, hogy január 13-tól újabb 16 termékkategóriával bővül a rendszer. Bekerülnek az árfigyelőbe a speciális étrendet követők által leggyakrabban fogyasztott laktóz-, tejfehérje- és gluténmentes termékek, az ásványvíz és a marhahús is. Így szombattól már összesen 78 termékkategóriában – ami napi szinten több mint 1300 különböző élelmiszerterméket jelent – hasonlíthatják össze a vásárlók a napi árakat.
A GVH közölte, hogy az online árfigyelővel, a tudatos tervezéssel – például a bevásárlólista és a térképes boltszűrő funkciók használatával – több ezer forintot, és sok időt lehet megspórolni a nagybevásárlások során.
A www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető online árfigyelő 2024-ben is elérhető lesz a magyar vásárlók, a magyar családok számára, így a GVH által működtetett rendszer továbbra is biztosítja az árak összehasonlíthatóságát, és hozzájárul az árak csökkenéséhez – tájékoztatott a GVH.
Kapcsolódó cikkeink
GVH-elnök: „A bürokrácia és a túlszabályozás megöli az európai versenyképességet”
„Az adminisztratív akadályok minimalizálása és az egyenlő versenyfeltételek megteremtése kulcsfontosságú…
Tovább olvasom >10-ből 6 cég áremelést tervez
Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet áprilisi féléves vállalati konjunktúravizsgálatának…
Tovább olvasom >A szélsőséges időjárást megérzi az élelmiszerpiac is
Magyarországon a következő hónapokban várhatóan emelkedni fog a liszt és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >