Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba – múltidéző büfékocsikkal egészülnek ki az ország legjobb mozgó éttermei a hétvégi Food Truck Show-n. A honvédség jóvoltából többek között a gulyáságyú is bemutatkozik, amelyet már a 19. században is használt a magyar hadsereg. Emellett 38 kocsi gasztrokínálata, ügető-, galopp- és agárversenyek, családi és élőzenei programok, sőt, tacskófutam is várja a látogatókat, ingyenes belépéssel.
A legjobb hagyományos street foodok – burgerek, pizzák és BBQ-k – mellett ázsiai fogásokat, tengeri különlegességeket és rendhagyó édességeket is lehet majd kapni a Kincsem Park udvarában május 10–11. között. Bár az eseményre minden évben a legizgalmasabb kocsikat válogatják be a szervezők, a közönség segítségével vasárnap estig az is eldől, melyikük lesz az idei Év Food Truckja díj tulajdonosa.
A hagyományos truckok mellett múltidéző büfékocsik is helyet kapnak az eseményen. Többek között egy kávés szekér is érkezik, amely a mozgó ételosztás legrégebbi eszközét mutatja be a 21. század egyik kedvenc italával. Ám a nosztalgia ezzel nem ér véget: a Honvédelmi Minisztérium is elhozza az egyik első magyar „food truckot”, a gulyáságyút, amelyet az 1800-as évek végétől egészen a II. világháborúig használt a magyar hadsereg.
A hétvége alatt a lóversenypályán is folyamatosak a programok: szombaton az ország leggyorsabb agarai és az ügetők, míg vasárnap a telivérek állnak starthoz. Az esemény legnépszerűbb versenye várhatóan a pálya mellett megrendezett kiskutya- és tacskófutam lesz, ahol amatőr versenyzők – és gazdik – mérik össze apró kedvenceik sebességét. A különleges verseny minden évben a gyerekek kedvenc programja, akiket emellett körhintával, pónilovaglással és arcfestéssel is várnak.
A Food Truck Show színpadán mindkét nap lesznek élőzenei fellépők, szombaton többek között az Ivan & The Parazol is koncertezik.
Kapcsolódó cikkeink
Új piacot talált a hazai food truck scéna
Új piacot keres a hazai food truck scéna, ezért idén…
Tovább olvasom >Street food van, utca nincs!
Lassan tér magához a pandémia után a food truckok piaca;…
Tovább olvasom >Gasztrotörténelmet írt a Food Truck Show
Divathullámnak hitték, de túlélte, sőt sikeresen zárta a Covid éveit.…
Tovább olvasom >További cikkeink
„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >