GKI: Előrejelzés 2020-ra

Szerző: Trademagazin Dátum: 2019. 12. 10. 13:54

A magyar GDP dinamikája 2018-19-ben 5% körülire, az EU-ban az egyik leggyorsabbra emelkedett. Ezzel a magyar növekedés meghaladta bárki – ezen belül különösen az EU és a GKI – prognózisát.

A gyors növekedés részben az EU-transzferek meglódulásának; részben a korábban még kedvező világgazdasági konjunktúrának, majd a romló konjunktúra közepette is magára találó iparnak és várakozáson felül teljesítő szolgáltatási exportnak; részben a belföldi keresletélénkítő intézkedéseknek, ezen belül főleg az adócsökkentéssel kísért bérmegállapodásnak volt köszönhető. A GKI főleg az üzleti szektor beruházásait és exportképességét becsülte alul.

2020-tól azonban most már egyértelmű lassulás várható, mely feltehetőleg 2022-ig (az EU-támogatások alacsonyabb szinten, de újrainduló folyósításáig) folytatódni fog. Ennek oka az EU-támogatások kifutása mellett az erőltetett keresetemelés fokozatos kifulladása, a rosszabb világgazdasági konjunktúra, s nem utolsósorban a magyar modell szerény versenyképessége. Végeredményben a GDP növekedése a GKI előrejelzése szerint 2019-ben 4,9%, 2020-ban 3,2% lesz, a beruházások 16 illetve 5%-kal, a lakosság fogyasztása 4,5 illetve 4%-kal emelkedik. A foglalkoztatás már csak kissé, a 2019. évi 0,8% után 2020-ban legfeljebb 0,5%-kal nő, a munkanélküliség 3,5% körül marad, ami a közmunkások beszámítása esetén is kedvezőbb az EU átlagánál. A külső egyensúly kedvező, a külső finanszírozási képesség a GDP 2018. évi 2%-áról 2019-ben 2,4%-ára emelkedik, majd 2020-ban a folyó fizetési mérleg hiányának emelkedése és a kevesebb beáramló EU-transzfer hatására 1,7%-ára csökken, de így is kedvező lesz. Az államháztartási hiány és az infláció azonban európai összevetésben magas, bár rövid távon kezelhető. A GDP-arányos költségvetési deficit törvényben előirányzott 2019. évi 1,8%-a elérhető, a 2020. évi 1% megvalósítása azonban kétséges, 1,3% körüli ráta valószínűbbnek látszik. Az infláció a 2019. évi 3,3% után 2020-ban is meg fogja haladni a kormányzat 2,8%-os prognózisát, a GKI 3,5%-ra számít. A forint euró-árfolyama éves átlagban a 2018. évi 319 után 2019-ben 325, 2020-ban 335-340 lesz; ez két év alatt körülbelül 6%-os gyengülés.

A kormányzaton belül nyilvános vita alakult ki, hogy az un. gazdaságvédelmi program alapvetően egyensúlyjavító vagy élénkítő legyen. Mivel már az eddigi gazdaságpolitika is prociklikus volt, a GKI szerint célszerű az egyensúlyjavítást középpontba állítani, miként azt a 2020. évi költségvetés is tartalmazza, s ahogyan arra az EU is felhívta a figyelmet. Az élénkítő gazdaságpolitika fenntartásának az a kockázata, hogy 2020 után – amikor az EU-transzferek jelentősen lecsökkennek, az infláció viszont félő, hogy magasan reked -, nem lesz költségvetési és monetáris mozgástér a jelentős lassulás megállítására. Nagy kérdés az is, hogy a jelenlegi, nagyrészt államilag vezényelt beruházási boom mennyire eredményez versenyképes kínálatot, továbbá hogy az EU-ban elszigetelődött magyar kormánynak mennyire szűkül az érdekérvényesítő képessége, többek között a következő hétéves európai költségvetés tartalmának meghatározásakor. Az igazi kockázatok a 2020. utáni magyar növekedési pályával, az extenzív források (munkaerő, EU-források) összeszűkülése illetve kimerülése után a magyar modell versenyképtelenségének várható kiéleződésével, a regionális lemaradás folytatódásával kapcsolatosak.

 

 

A GKI prognózisa 2020-ra

 

  2016 2017 2018 2019 2020
tény becslés előrejelzés
GDP termelés 102,2 104,3 105,1 104,9 103,2
·     Mezőgazdaság (1) 112,6 93,3 104,8 98,0 100
·     Ipar (2) 101,8 103,2 100,5 105,0 103,5
·     Építőipar (3) 85,0 121,5 118,9 125,0 105
·     Kereskedelem (4) 100,8 107,4 113,6 107,0 106
·     Szállítás és raktározás (5) 105,1 102,0 103,7 105,0 103
·     Információ, kommunikáció (6) 104,9 111,3 111,1 106,0 105
·     Pénzügyi szolgáltatás (7) 101,2 105,6 104,1 103,5 103,5
·     Ingatlanügyletek (8) 103,0 102,5 102,8 103,0 102
·     Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység (9) 106,1 109,8 111,6 106,0 104
·    Közigazgatás, oktatás, egészségügy (10) 101,9 99,3 100,4 99,0 100
·     Művészet, szórakoztatás (11) 101,1 108,1 103,7 102,0 102
·     Magnövekedés (2)+(3)+(4)+(5)+(6)+(7)+(8)+(9) 101,8 106,0 106,5 106,7 104
GDP belföldi felhasználás 101,7 105,2 107,3 105,3 103,6
·     Egyéni fogyasztás 104,2 104,2 104,0 104,5 104
·     Állóeszköz-felhalmozás 89,4 118,7 117,1 116 104
Külkereskedelmi áruforgalom    
·     Export 104,4 105,9 104,3 104,5 103
·     Import 104,9 108,3 106,4 105,5 104
Fogyasztói árindex (előző év = 100) 100,4 102,4 102,8 103,3 103,5
Folyó fizetési és tőkemérleg együttes egyenlege    
·     milliárd euró 5,2 3,9 2,7 3,5 2,5
·     a GDP százalékában 4,5 3,1 2,0 2,4 1,7
Munkanélküliségi ráta (éves átlag) 5,1 4,2 3,7 3,5 3,4
Államháztartási egyenleg a GDP százalékában (ESA) -1,6 -2,2 -2,3 -1,8 -1,3

* Forrás: KSH, GKI

 

Kapcsolódó cikkeink