Fülöpszállási győztese lett a Magyarország étele 2023 versenynek
Kiskunsági préselt malacarc elnevezésű ételével a fülöpszállási Kígyósi Csárda Székekpuszta Ifjai nevű csapata nyert a Magyarország étele 2023 szakácsverseny döntőjében szombaton Felcsúton.
A verseny második helyezettje a kecskeméti Vincent Restaurant & Pastry Vincent nevű csapata lett Bíbor hajnal elnevezésű ételsorával. A harmadik helyen a Róna Ászai nevű csapat végzett Csonkatányér nevű ételkompozíciójával.
Az eredményhirdetésen Sölch Gellért, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: „a magyar konyha körül annyi a legenda, amelyből egy kezdő kukta hetedhétországra szóló lakomát tudna összeállítani”. Szerinte a magyar konyhaművészet hagyományait folytatni kell, ebben pedig könnyebbséget jelent, hogy van mire építeni és büszkének lenni.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a verseny fővédnöke videóüzenetében arról beszélt, hogy az ételek összehozzák és össze is tartják az embereket. A magyar kormány több mint tíz éve erősíti az összetartozást, a többi között a gasztronómia terén is, és ebben ez a rendezvény sokat segít – mondta.
Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke emlékeztetett: hat évvel ezelőtt a szakácsverseny elindításakor az volt a céljuk, hogy 60 év után szülessenek végre új magyar ételek.
Rámutatott, a nemzeti konyha eltűnhet, ha nem erősítik meg, ezért azt javasolta: „a szakácstudást haza kell hozni, de nem kell más nemzetek ételeit lemásolni, hanem hazai alapanyagokból hazai gasztrokultúrát kell építeni”.
A januári elődöntőből tizenkét csapat jutott a szombati döntőbe. Az idei verseny tematikája kötődött a 200 éve született Petőfi Sándorhoz, ezért elvárásként fogalmazták meg a szervezők, hogy az elkészített étel és a csapat fantázianeve is a költő életéhez vagy az 1848-49-es forradalom és szabadságharchoz legyen köthető.
A maximum négy elemből álló innovatív, de populáris ételek esetében elvárták, hogy azok a legtöbb átlagos felszereltségű konyhán, akár nagy adagszámban is elkészíthetők legyenek. Az étel megalkotása során fontos volt a tradíció, a regionális hazai alapanyagok megjelenése, kötelezően használandó elem volt a kiváló minőségű sertéshús, a vaj, valamint egy bármely, Magyarországról származó öko- vagy hazai védjegyes termék.
A szakácsversenynek első alkalommal volt kísérőrendezvénye a Szamos Mátyás-tányérdesszertverseny, amelyet Kubinyi Dániel (Castellum Hotel, Hollókő) nyert meg.
A szervezők meghirdettek egy rajzpályázatot is „Befordúltam a konyhára” címmel, erre több mint 800 pályamű érkezett alsó és felső tagozatos, valamint középiskolás korosztályban.
Kapcsolódó cikkeink
Bezár a Michelin által ajánlott Laurel Étterem Budapesten
Öt év működés után bezár a Laurel Budapest, a Michelin…
Tovább olvasom >Ötven új hely a Magyar Konyha Balaton 2024 Gasztrokalauzában
Mintegy háromszáz étterem, strandbisztró, kávézó, lángosozó és cukrászda, köztük ötven…
Tovább olvasom >Ennyibe kerül most egy menüsor az ország legjobb vidéki éttermeiben
Az ország legjobb vidéki éttermeinek listája változatos kulináris élményeket kínál,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >