Forduló széljárás: csökkenésből növekedés

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 11. 10. 21:39

A járványhelyzet márciusi kirobbanása óta az impulz kosarak drámaian csökkentek: a Hazai Láncok forgalmi számai alapján már csak 39%-át teszik ki az összkosárszámnak. Ennek köszönhetően forgalmi súlyuk is csökkent, és mostanra csupán mindössze 15%-ot képviselnek a Hazai Láncok értékesítéséből.

Andreas Christou, RetailZoom

Andreas Christou ügyvezető igazgató RetailZoom

A csökkenő trendet nyilvánvalóan az impulz kategóriák szenvedték meg a legjobban, köztük az energia- és sportitalok. A járvány első három hónapjában a kategória több mint 19%-ot veszített a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.

Andreas Christou, a RetailZoom Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója szerint, noha még korai arról beszélni, hogy túlvagyunk a nehezén, az utolsó három hónapban a kategória egyértelműen az erősödés jeleit mutatta, értékbeni forgalma ebben az időszakban már 1,2%-kal múlta felül a tavalyi évet. Ezt annak ellenére produkálta a kategória, hogy az impulz kosarak továbbra is (kb. 40%-kal) elmaradnak a tavalyi év szintjétől.

– A fejlődés annak köszönhető, hogy az innovációk kiválóan teljesítettek, és új vásárlókat hoztak. Az egyik legkiemelkedőbb ilyen termék a Red Bull által piacra dobott új, szezonális, görögdinnyés íz, amely hatalmas sikernek bizonyult. A Hazai Láncok történetében először ez az ízesített termék maga mögé utasította a márka ún. hagyományos ízeit, és egészen a Red Bull család második helyéig jutott. A márka értékesítéséből mintegy 16%-os részesedést hasított ki, s a teljes energiaital kategóriában is letette a névjegyét a maga 4,4%-os piacrészével! Ezen innováció nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kategória végre meglássa a fényt a pandémia okozta alagút végén – hangsúlyozza Andreas Christou.

Merkler Edit, RedBull

Merkler Edit
off premise menedzser
RedBull

– Ezzel az eredménnyel az idei piros színű termékünk a legsikeresebb nyári, illetve ízesített Red Bull termék pozíciójába lépett elő. Szeretnénk ezt az ízélményt továbbra is biztosítani fogyasztóink részére, ezért idei innovRed Bull Red néven, immár állandó szortimentünk részeként 2020 októberétől folyamatosan megtalálható a polcokon – mondja Merkler Edit, a Red Bull off premise menedzsere. //

Kapcsolódó cikkeink