Food Truck Show: 10 év, 6 millió vendég
10 éves lett és nélkülözhetetlen részévé vált a hazai gasztronómiának, a szabadtéri vendéglátásnak a Food Truck Show. A guruló éttermek 2014 óta 1 millió kilométert tettek meg Magyarországon, körülbelül 6 millió vendéget szolgáltak ki és hozzávetőlegesen 15 millió terméket értékesítettek.

Food Truck Show
A Food Truck Show alapítói 10 év alatt 200 autóval dolgoztak együtt, és rendezvényeikkel 3750 kereskedői pozíciót értékesítettek.
„Amikor elindultunk, azt hitték, a büfékocsi egy divathullám, amelyről majd leszoknak az emberek. Mi már akkor tudtuk, hogy ennél jobb megoldás nem létezik a rendezvények kiszolgálására. Ráadásul a járványidőszakból is nyertesként jöttünk ki.”
Mint kiderült, 10 év alatt nemcsak a kocsik állapota, felszereltsége és az alapanyag-felhasználás területén történt óriási fejlődés és változás, hanem a kínálatban is. A klasszikus street food ételek, mint a hamburger, tépett hús, pizza, vagy gyros mellett egyre inkább a nemzetközi trend válik jellemzővé és az egzotikus, különleges ételeket keresik a vendégek.
„Az autentikus thai konyha ízei, a brazil tápióka szendvicsek vagy a svájci raclette sajt húsos és hús nélküli verziói lesznek idén a trendi fogások”
– vetítette előre a szezon kínálatát a szervező, majd hozzátette, a pizza leginkább már csak a nápolyi, minőségi alapanyagokból készült formában keresett, és egyre jobban odafigyelnek a vendéglátósok az ételérzékenyekre is. A gluténmentes, valamint vegán kocsik már nélkülözhetetlen részei a rendezvényeknek. A digitális étlapon pedig külön applikáció található az ételérzékenyek számára.
Kapcsolódó cikkeink
Kóstoljunk bele a vibráló élményekbe! – Ázsiai–magyar fúziós élmény a belváros szívében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Pro Gastronomia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hogyan ünnepelnek a fiatal felnőttek?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hibrid AI-kampánnyal ünnepli az Ooops! 15 éves jubileumát a Vajda-Papír
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ünnepek előtti bevásárlás akár féláron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
