Folyamatosan szállítják a halakat a boltokba a hortobágyi halastavakból

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 12. 20. 10:32

Több tíz tonna, feldolgozott, illetve élő halat szállítanak a boltokba ezekben a napokban a hortobágyi halgazdaság telelőtavaiból – mondta a cég vezérigazgatója az MTI-nek.

Lassan bővül a hazai halfogyasztás

Simon Károly hozzátette, hogy már szeptemberben megkezdték a téli lehalászást, és december elejére az összes hal átkerült a telelőmedencékbe. Az idei rendkívüli aszály ugyanakkor megnehezítette a munkát: miután nem volt elég csapadék, a 2800 hektár vízfelületű tavak tíz százalékát nem tudták feltölteni, a többi tóban pedig az ideális 120 centiméteres vízmagasság helyett csak 80 centimétereset tudtak biztosítani.    Simon Károly elmondta, hogy gondos munkával a tömeges halpusztulást ugyan sikerült elkerülniük, de a rendkívüli körülmények miatt a korábbi évek 1500 tonna megtermelt halmennyiségéhez képest 15-20 százalék csökkenéssel számolnak. Tovább nehezítette a munkát, hogy a takarmányárak a tavalyi duplájára emelkedtek – jegyezte meg.

A hortobágyi halgazdaság egyébként Európa egyik legnagyobb pontytermelő halászata: a megtermelt hal 80 százaléka ponty, mintegy 15 százaléka busa és amur, a többi ragadozó: harcsa, csuka és süllő – ismertette a vezérigazgató, jelezve, hogy a halak 60 százalékát saját üzemükben dolgozzák fel és konyhakészen értékesítik, a többit élő halként adják el. Utóbbi iránt a kedvezőbb ára miatt az idén megnőtt a kereslet. A tavalyihoz képest ebben az évben 30-40 százalékkal nőtt a hal ára – közölte.

A vezérigazgató az MTI érdeklődésére elmondta azt is, hogy a 115 embert foglalkoztató halgazdaság tavalyi árbevétele meghaladta az 1,2 milliárd forintot, és az idén is hasonló forgalomra számítanak.

Hozzátette: bár lassan bővül a hazai halfogyasztás – a korábbi egy főre jutó éves 4,5 kilogrammról 6,7 kilogrammra nőtt -, még mindig jelentősen elmarad az Európai Unió tagállamainak 20 kilogrammos átlagától.

MTI

Kapcsolódó cikkeink