Fókuszban a saját márkás termékek a Reálnál
Pozitív vásárlói és szakmai visszajelzéseket kapott a Reál saját márkás termékpalettájának megújításával kapcsolatban, tekint vissza a tavalyi évre Szili László, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. kereskedelmi igazgatója. Az idei év új vásárlóelérési utak keresésére, technológiai újításokra ösztönzi az üzletláncot.
A fogyasztók reáljövedelmének nagymértékű növekedésének, a vásárlóerő jelentősen megerősödésének eredményeképpen a Reál kiskereskedelmi forgalmában 2019-ben átlag felett tudtak növekedni a magas hozzáadott értékű termékek. Jól szerepeltek a Reál saját márkás termékeik is.
– E kategória választékunkban mindig kiemelt jelentőséggel bírt – hangsúlyozza Szili László. – A saját márkás termékeink fejlesztésekor a minőség mellett igyekszünk e termékek hozzáadott értékét is növelni. Büszkén tudom mondani, hogy ezek gyártói döntő részben hazai vagy Magyarországon üzemelő vállalkozások. Két évvel ezelőtt a termékkategória megújítását határoztuk el, és a csomagolásváltás döntő részét sikerrel meg is tudtuk valósítani a tavalyi évben. Nagy örömünkre törekvéseinket visszaigazolják egyfelől vevőink pozitív visszajelzései, másfelől pedig értékelő szervezetek is. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy tavalyi évben az általunk forgalmazott Reál 20%-os tejföl termékünk elnyerte a NÉBIH Kiváló Minőségű Élelmiszer aranyfokozatát!
Szili László úgy látja, hogy az emberek kényszerű otthon maradása miatt a lakóhely közeli boltok szerepe felértékelődött, a napi vásárlási igényeket kiszolgáló boltjainak forgalma erősödni tudott. Másfelől a rendkívüli helyzet, a korlátozások, rákényszerítik a gazdálkodókat hatékonyságjavító technikák alkalmazására, környezetkímélőbb munkamódszerekre.
– Remélhetőleg a pozitív tapasztalatokat be tudjuk építeni gazdálkodásunkba! – mondja a kereskedelmi igazgató. – A vírushelyzet üzletpolitikánk újragondolására, új vásárlóelérési utak keresésére kényszerít, valamint technikai, technológiai újításokra ösztönöz. Az esetlegesen visszaeső vásárlóerő kiszolgálására az idei évben jelentősen számolunk a formájában megújult saját márkás termékekkel is. //
Kapcsolódó cikkeink
Egyre egységesebb, összehangoltabb a Reál
2023-ban a Reálnál folytatódott a már előző évben megkezdett strukturális…
Tovább olvasom >Nincs meglepetés? De van!
Első ránézésre nem sok minden változott tavaly óta a toplistában,…
Tovább olvasom >Vihar előtti csend?
Megjelentek az első visszaváltási díjas műanyag, fém- és üvegpalackok a…
Tovább olvasom >További cikkeink
NIQ-leckék a modern trade világából
A volumenszámok egyre inkább kedvezőek, jövő évre mérsékelt növekedés várható.…
Tovább olvasom >Önelfogadásról, önfelszabadításról és a hétköznapok ajándékáról – Együtt okosodtunk! (Business Days 2024 2. rész)
A Business Days pénteki napja az egész heti megfeszített figyelem…
Tovább olvasom >