FM: magyar szarvasmarhát és juhot vásárolna Szaúd-Arábia

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 04. 04. 11:16

Magyarország nagy hagyományú állatfajtáival, kitűnő minőségű tejelő és húsmarháival, valamint takarmánynövény-termelésével lehet fontos partnere a vízigényes ágazatokat 2016-ban feladó Szaúd-Arábiának – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfőn.

szarvasmarha

A szaktárca tájékoztatása szerint ezt Nagy István parlamenti államtitkár javasolta a Magyarországra látogató Hamad Bin Abdul Azíz al-Batsán szaúdi állattenyésztési államtitkárnak.

Az FM közölte: a szaúdi delegáció vezetője röviden ismertette Szaúd-Arábia mezőgazdaságának jelenlegi helyzetét és közeljövőbeli terveit. Elmondta, hogy bár mintegy 25 milliós állatállománnyal rendelkeznek, mégis mintegy évi 10 millió állatot importálnak a piaci szükségletek kielégítésére. Kijelentette: a szaúdi állattartási ágazat fontos az ország számára, ugyanakkor a víztakarékosság jegyében nagyobb figyelmet szentelnek a takarmánybeviteli lehetőségeknek, valamint az élőállatok és hústermékek importjának is. Jelezte, hogy a közel-keleti országban érdeklődnek a magyar tejelő szarvasmarhák iránt – írja közleményében a szaktárca.

Nagy István partnere figyelmébe ajánlotta a Magyarországon is tenyésztett, nagy zsírtartalmú tejet adó fajták lehetőségeit, de egyben jelezte, hogy a kormánynak a magyar termőföld védelmét szolgáló politikája tiszteletben tartása mellett a magyar mezőgazdaság változatlanul nyitott a szaúdi befektetők kezdeményezéseire is az állattartó ágazatban. Az államtitkár javasolta, hogy az élő üzleti kezdeményezéseket áttekintve hosszú távon is fenntartható, mindkét fél számára gyümölcsöző terméklánci kapcsolatok jöjjenek létre.

A tárgyalások során a felek egyeztettek a magyar-szaúdi együttműködési lehetőségekről a vadászat, oktatás és mezőgazdasági kutatás-fejlesztés területén is – tájékoztatott a Földművelésügyi Minisztérium. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink