Fenntartható alternatíva a tojásfehérjékre
A tojásfehérje fontos szereplője az élelmiszeriparnak, mivel számos termékben fehérje-összetevőként jelenik meg. 2020-ban 1.6 millió tonna tojásfehérjét használtak fel az élelmiszer-kereskedelemben, gyakran por formájában.
Ennek azonban jelentős környezeti hatása van. Erre a problémára nemrég a Helsinki Egyetem kutatói kínáltak jó megoldást.
A kutatók a sejtszintű mezőgazdaság módszerét alkalmazták, hogy ovalbumint állítsanak elő, ami nem más, mint tojásfehérjében található protein. A szakemberek a Trichoderma reesei nevű gombába helyezték az ovalbumin tervét hordozó gént. Ezt követően a gomba létrehozta a proteint, amelyet kinyertek belőle, koncentrátumot hoztak létre, majd kiszárították.
A tesztelés során kiderült, hogy a mesterségesen előállított tojásfehérje-protein nagyon sok, az „eredeti” ovalbuminnal megegyező tulajdonsággal bírt, például épp úgy fel lehetett verni, mint a csirkéből származó tojások fehérjét. Ráadásul a laborban előállított ovalbumin sokkal fenntarthatóbbnak bizonyult, hiszen töredéke az állatoktól származó tojások előállítási költségének, összehasonlíthatatlanul kevesebb területet igényel, és az üvegházhatású gázok kibocsájtása is lényegesen kevesebb.
Springwise
Kapcsolódó cikkeink
Falevélből van a tányérkája – A nap videója
Szertejük a fák leveléből készülő tányérok ötletét: látványos, kalandos, és…
Tovább olvasom >A nyalóka, mint a fenntarthatóság szimbóluma – A nap videója
A bioédességeket gyártó Amborella Organics találmánya az a nagyon szerethető…
Tovább olvasom >Műanyag edények a McDonald’s-ben – A nap képe
A franciaországi McDonald’s láncban tavaly decemberben kezdték el tesztelni a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fogyasztás egy válságos időszakban
A Reacty Digital két évet is felölelő összehasonlító kutatása szerint…
Tovább olvasom >KPMG: Veszélyben a nettó zéró kibocsátás elérése 2050-ig
Nem elegendőek a jelenlegi, fokozatos változtatások a 2050-re kitűzött globális…
Tovább olvasom >Az Accenture-rel társul az Unilever „következő generációs MI” projektjére
Az Unilever bejelentette, hogy az Accenture-rel lép partnerségre egy olyan…
Tovább olvasom >