Felfüggesztette a Nébih egy Pest megyei pékség működését

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 10. 17. 11:10

Súlyos élelmiszerbiztonsági problémák miatt azonnali hatállyal felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Pest megyei sütőüzem működését.

A hatóság szerdai tájékoztatása szerint az ellenőrök a helyszínen megállapították, hogy a vállalkozás semmilyen nyomon követési dokumentációt nem vezet, ezért 45, nyomon nem követhető élelmiszertételt – mintegy 395 kilogramm kenyeret és ömlesztett árut, valamint 1800 darab finom pékárut – kivontak a forgalomból.
Az üzemben piszkos, rendezetlen körülmények között folyt a termelés. A helyiségekben nem voltak megfelelőek a higiéniai körülmények, emellett a gépek rozsdásak, takarítatlanok, az eszközök erősen szennyezettek, a termék-előállításra használt asztalok tisztíthatatlanok voltak.
A négy dolgozó közül három szennyezett munkaruhában, egy pedig utcai ruhában tartózkodott a termelőhelyiségben. Az adalékanyag-raktárban elkülönítetlenül tárolták a mosó- és tisztítószereket.
A vállalkozás a forgalomból kivont állati és növényi eredetű termékeket az ellenőrzés ideje alatt elszállíttatta – közölte a Nébih. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink