Felelős nemzeti vagyongazdálkodásról és állami vállalatok versenyképességéről tárgyaltak a szakemberek

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 05. 14. 12:25

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és több állami vállalat szakembere tartott előadást a Napi Gazdaság „A jó gazda – Állami vagyongazdálkodás a gyakorlatban” elnevezésű konferenciáján. A szakmai találkozón szó esett a társaságok eredményeiről, az állami megtakarításokról és a közszolgáltatás jó példáiról is.

A Napi Gazdaság „A jó gazda – Állami vagyongazdálkodás a gyakorlatban” elnevezésű konferenciáján téma volt a felelős vagyongazdálkodás, az állami vállalatok esetében elért üzleti eredmények, a nemzeti vagyon gyarapítása, és bemutatták az állami közszolgáltatások jó példáit.

Márton Péter

Márton Péter


Fotó: Katona Vanda/Napi Gazdaság

Az eseményen Székács Péter vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár köszöntője után Márton Péter, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója tartott előadást a gyarapodó állami vagyonról. Az MNV Zrt. az utóbbi egy évben jelentős eredményeket ért el ezen a területen. A nemzeti vagyon része lett újra a Táncsics-börtön, és többségi állami tulajdonba került a Mahart-PassNave Személyhajózási Kft. A társaság kiemelt célja, hogy a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok és maga az MNV Zrt. is felelősen gazdálkodjon az állami vagyonnal.

A társaság ezért az elmúlt három évben hét nagy közbeszerzési projekt lebonyolításában működött közre, melyeknek köszönhetően portfóliószinten 1,9 milliárd forint megtakarítást sikerült elérni. Tulajdonosként az MNV Zrt. célja az állami vállalatok felelős vagyongazdálkodásának megvalósítása, ugyanakkor a jó üzleti eredmények elérése.

A társaság vállalatirányítási sztenderdekkel és az állami tulajdonú társaságok együttműködésével segíti a nemzeti vagyonnal való felelős gazdálkodást. A kezelésébe tartozó gazdasági társaságok felső- és szakterületi vezetői számára Tudásklubot indított a tudástranszfer és az interaktív kommunikáció megteremtése érdekében.

A konferencián Dr. Szabó Iván, a Magyar Vízközmű Szövetség Vízipari tagozatának elnöke a víziközmű-integrációban való részvételről és a rezsicsökkentésről számolt be. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó állami víziközmű-társaságok megkezdték a rezsicsökkentéssel és az integrációval kapcsolatos feladatok elvégzését. A víziközmű-szolgáltatók közel 100 éve végeznek megbízható és magas színvonalú munkát az ivóvíz-ellátás és szennyvízkezelés területén. A szolgáltatók több mint 2 millió fogyasztónak biztosítanak ivóvizet.

Szárszó Tibor

Szárszó Tibor


Fotó: Katona Vanda/Napi Gazdaság

Az eseményen Szárszó Tibor, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. ágazati vezetője az állami vállalatok versenyképességéről tartott előadást.

Nemcsek Tibor

Nemcsek Tibor


Fotó: Katona Vanda/Napi Gazdaság

Nemcsek Tibor, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója az állam hulladékgazdálkodásban betöltött szerepvállalásáról tájékoztatott. Králik Gábor László, a Magyar Földgázkereskedő Zrt. igazgatósági elnöke hazánk biztonságos földgázellátásáról adott információt. Szó esett továbbá egyebek mellett az MNV Zrt. által kötött szakmai együttműködési megállapodásokról és a társaság kezelése alá tartozó állami vállalatok számára meghirdetett Tudásklub sorozatról is.

Bereczki László, az MNV Zrt. kabinetfőnöke előadásában kiemelte, hogy 1 éve munkálkodnak a vállalatok külső és belső kapcsolatainak kiépítéséből adódó szinergiák és a potenciális megtakarítási lehetőségek feltárásán, magas szintű partneri kapcsolatok kialakításán.

Bereczki László

Bereczki László


Fotó: Katona Vanda/Napi Gazdaság

Törekvéseik két irányúak. Egyrészt a belső fókuszt az „Egy csapat vagyunk” projekt mellett a közös beszerzés koordinációja és a közbeszerzésekben a szociális jelleg képviselete jellemzi. Az MNV Zrt beszerzési csoportja többek közt a közmű, telekom, biztosítás feltételeinek áttekintésével, egységesítésével már jelentős megtakarításokat ért el. A védett foglalkoztatók (olyan vállalatok, akik legalább 50 százalékban foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű munkavállalókat) alkalmazását a vállalatok közbeszerzéseiben támogatják.

Másfelől a külső kapcsolatok harmonizálását többek közt a transzparencia, CSR, oktatási intézmények támogatása, adatvalidáció, szellemi tulajdon, védjegy területen koordinálják.

Kapcsolódó cikkeink