Ezt lehet tudni idén a Magyar Pékszövetség Kenyérversenyéről

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 08. 01. 10:02

A Magyar Pékszövetség hagyományaihoz híven, tizenegyedik alkalommal rendezte meg Kenyérversenyét. Az államalapítás ünnepére készülő Szent István napi kenyér első helyezettjével és az Innovatív kategória győztes termékével, valamint a gyártókkal a Parlamentben megrendezett ünnepélyes díjátadón találkozhatott először a közönség. 

A Magyar Pékszövetség Kenyérversenyéről

Az idei év viszontagságos körülményei ellenére a hazai pékségek több mint félszáz terméket mutattak be a Magyar Pékszövetség rendhagyó versenyén. A megmérettetésre bármilyen sütőipari vállalkozás nevezhetett, függetlenül attól, hogy tagja-e a szervezetnek. Idén három kategóriában várták a termékeket. A kétfordulós zsűrizés során az ítészek körültekintően vizsgálták a kenyereket és péksüteményeket, betartva a Magyar Élelmiszerkönyv szigorú szabályrendszerét. Az első körös, ötfős előzsűrizés után 18 kenyér és 7 sétáló sütemény került behívásra a második körös bírálatra, ahol a sajtó munkatársai is megkóstolhatták a versenytermékeket. Az ítészek azokra a minőségi jegyekre fókuszáltak, amelyek meghatározzák egy termék karakterét. Mustra alá vették a péktermékek illatát, ízét, megvizsgálták a kenyerek héjazatát, bélzetét és nem utolsó sorban szemügyre vették a külalakot. Ezek a szempontok markánsan meghatározzák és befolyásolják az élvezeti értéket és minőséget. 

Nemzeti ünnepünk

„A nemzeti ünnepünk az államalapítást, Szent István szentté avatását valamint az aratás végét jelképezi. Pékjeink évről-évre ennek az ünnepkörnek a tiszteletére sütik meg kenyereiket. A hagyományosan aratás után, Szent István napra sütötték az új búzából az első kenyeret. A kenyér az emberi táplálkozás alapvető élelmiszere, ezért ősidők óta nagy becsben tartják. A búza termesztés hazánkban évszázadok óta nagy tiszteletnek örvend. Az Új Kenyér vallásos ünnepe is a népi aratóünnephez kapcsolódik. Ezen a napon aratási felvonulást tartottak, elzarándokoltak a templomhoz, ahol hálaimát mondtak az aratás befejezésére. A kenyér az életet, a megélhetést és az otthon melegét szimbolizálja. A kenyér aljára, annak megszegése előtt keresztet vetettek, ezzel is kimutatva a hálát, ami a kenyeret megilleti. Ennek jegyében a Magyar Pékszövetség 2011 óta rendezi meg versenyét, ahol a pékek a föld és búza szeretetéből ihletet merítve, hagyományos kovászos eljárással, kizárólag magyar, természetes alapanyagok felhasználásával sütött kenyereket gyártó pékségek indulnak az ország minden tájáról”

– olvasható a közleményben.

A fogyasztók az ünnep alkalmával a Magyar Ízek utcája rendezvénysorozat keretében, a Várkert Bazár sétányon kóstolhatja meg először az Év Kenyerét, megismerkedhet a Batátás kenyérrel, és egy csodálatos, szilvalekvárral töltött Sétáló sütemény elfogyasztása közben betekintést nyer a gabona múltjába, jelenébe és jövőjébe.

Pékszövetség

Kapcsolódó cikkeink