Éves közgyűlés

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2020. 09. 09. 09:40

Idén a vírusválság miatt némi késéssel, augusztus 5-én került sor a Magyar Vendéglátók Ipartestületének éves közgyűlésre.

MVI logo

A testület meghallgatta és elfogadta a 2019. évi elnöki beszámolót a Felügyelő Bizottság beszámolóját, valamint az éves pénzügyi beszámolót. A tagság a 2020. évi költségvetési és cselekvési tervet ugyancsak jóváhagyta.

A grémium döntött arról, hogy a COVID-19 járvány nem akadályozhatja meg az idei Gundel-díj odaítélését és átadását, ám a díjátadó gála – minthogy a speciális helyzet miatt megrendezése csak támogatással lehetséges – politikai döntéshozói akarat függvénye.

Számvetés

Kovács László, az MVI elnöke megköszönte a szervezet tagjainak együttműködését, és összefoglalta az Ipartestület életében 2019-ban történt legfontosabb eseményeket, változásokat, eredményeket.

– 2019 is sűrű volt tárgyalásokban és egyeztetésekben – mondta el az elnök. – Több körben egyeztettünk partnerszervezetekkel és felettes szervekkel, következetesen képviselve a vendéglátó szakma érdekeit a NAV-val, Artisjussal, MTÜ-vel folytatott megbeszéléseken – a NAV-val decemberben együttműködési megállapodás aláírására is sor került –, illetve különböző szakmai projektekben (pl. GINOP, ÁKT, BGE szakképzés).

Az MVI vezetésének véleményét mértékadóként kezeli a hazai sajtó: a vezetőséget az év során rendszeresen keresték meg szakmai kérdésekben.

Konferenciákat szerveztünk, többek között a NAV Pest Megyei Igazgatóságával közösen az aktuális adózási kérdések témájában, valamint a Sirha szakkiállításon.

2019-ben is elkészült Zerényi Károly kollégánk vendéglátásról szóló statisztikai helyzetjelentése, amely megjelent a szakmai sajtóban és üzleti lapokban.

Számos felnőtt, illetve ifjúsági szakmai versenyt támogattunk, illetve zsűriként szerepeltünk lebonyolításukban.

Gazdag volt az ipartestület szakmai élete: gasztronómiai túrákat szerveztünk Cseh- és Németországba, valamint itthon Budapesten és vidéken. Sor került az MVI által Gundel János tiszteletére készíttetett emléktábla koszorúzó ünnepségére is.

Nagy sikerrel szerveztük meg hatodik Gundel Károly-díjátadó Gálaebédünket, ahol a díjat Meskál Tibor, Széll Tamás és Szulló Szabina vehettek át. Az Év Vendéglőse díjat Pintér Katalinnak ítélte az ipartestület.

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeummal együttműködve Jakabffy-sarkot avattunk a múzeumban, és előkészítettük egy könyv megjelenését legendássá vált kollégánk tiszteletére.

MVI-Éves közgyűlés

A visszatérő problémák mellé a vírus újakat is hozott, így az MVI javaslatcsomagot állított össze a koronavírus-járvány kapcsán kialakult válsághelyzet kezelésére, része volt a hitelmoratórium és az ágazati járulékkedvezmény bevezetésében, valamint a turizmusfejlesztési hozzájárulás felfüggesztésében

Cselekvési terv

Az Ipartestület 2020-ban az alábbi problémák megoldására, illetve tevékenységekre helyezi a hangsúlyt:

– A koronavírus-járvány okozta negatív gazdasági hatások enyhítését célzó, az aktuális helyzethez igazodó javaslatcsomagok összeállítása a szakmai döntéshozóknak;

– Áfaszabályozás egyszerűsítése és a reprezentációt terhelő adók jelentős csökkentése – együttműködve a kormányzattal és az MTSZ-szel;

– Borravalóval és a felszolgálási díjjal kapcsolatos jogszabályi változások tisztázása, valamint az MVI és a NAV közötti tárgyalások folytatása;

– MTÜ-vel való együttműködés a vendéglátás-fejlesztési stratégia kidolgozása az NTAK-hoz való csatlakozását és a vendéglátóhelyek minősítését illetően, valamint egyéb témákban (pl. Íztérkép összeállítása, deregulációs javaslatok megfogalmazása);

– MKIK turizmus-vendéglátás ÁKT-ban való aktív részvétel;

– Szakmai konferenciákon, versenyeken való részvétel, illetve támogatásuk;

– VIMOSZ-MVI konzorciumban az atipikus foglalkoztatás elősegítését célzó GINOP-projekt megkezdése (a pályázati összeg elnyerésétől függően);

– Gundel mentorprogram

Bízunk benne, hogy szervezetünk törekvései és munkája az elkövetkezendő időszakban is a lehető leghatékonyabban fogja tagjaink és a szakma érdekeit szolgálni. //

Címkék: ,

Kapcsolódó cikkeink