Év Fagylaltja 2018
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének hagyományos, a jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítéséért létrehozott Év Fagylaltja versenyén Somogyi Renáta, a gyenesdiási Bringatanya cukrásza hozta el az aranyérmet Bazsalikomos málna fagylatjával.
Somogyi Renáta, a verseny győztese és Horváth Ferenc, az ipartestület szakmai elnöke
Az idén is a szegedi Virág Cukrászdában rendezett megmérettetésére 72 fagylaltot neveztek – ezeket négy kategóriában tizennégy fős szakmai és ötfős közönségzsűri pontozta. Idén nem volt kötelező íz, a szervezők nem akartak határt szabni a versenyzők kreativitásának. A cukrászdák, fagylaltozók versenyében Pálfi Attila (Florida Fagyizó – Balatonmáriafürdő) lett az első Kesudió datolyalekvárral nevű termékével, az alapanyaggyártók, forgalmazók kategóriájában pedig Andok Tamás Homoktövis fagylaltja zabkeksszel és virágporral (Aromitalia, Budaörs) lett az első. A legjobb „mentes” termék a Narancsos mandula lett (Hajdu Zoltán, KEN Carpathia Kft., Budapest), a közönségdíjas pedig a Hunyadi gesztenyés (Sztaracsek Ádám, Jánoska Cukrászda, Komárom). A részletekről következő számunkban számolunk be. //
Kapcsolódó cikkeink
Balatonfüredi cukrászé lett idén az év fagylaltja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Sirha Budapest 2022 – Közép-Kelet-Európa legjelentősebb élelmiszer-ipari és HoReCa eseménye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magazin: 2021-ben a Napraforgó lett Magyarország Tortája
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tele ízzel, ritmussal és tradícióval nyitott meg a Paprika Revue House
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Siófok volt a legnépszerűbb úti cél az idén nyáron is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2026-ban újra SIRHA Budapest – Magyar Pizza Bajnoksággal
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >