Európai Bizottság: az Airbnb összhangba hozta szabályait az uniós fogyasztóvédelmi előírásokkal
Összhangba hozta szabályait a közösségi fogyasztóvédelmi előírásokkal az Airbnb online szállásközvetítő platform, így egyebek mellett átláthatóbban tüntetik fel az árakat az oldalon – közölte csütörtökön az Európai Bizottság.
A brüsszeli testület arról számolt be, hogy az Airbnb az utóbbi hónapok tárgyalásainak eredményeként egyértelművé tette fogyasztói ajánlatainak megjelenítését, és teljesített minden egyéb elvárást is.
„Az európaiak számára idén már biztosított lesz, hogy valóban olyan feltételek mellett nyaralhassanak, mint amilyeneket a foglaláskor elfogadtak. Ezután biztosra vehetik majd, hogy a végén pontosan annyit fognak fizetni, mint amennyi a kezdőoldalon szerepelt” – mondta Vera Jourová fogyasztópolitikáért is felelős uniós biztos.
Szálláskeresésnél konkrét időpont megadása esetén mindig a teljes ár jelenik majd meg ezentúl, a kötelező díjakkal és illetékekkel együtt, világosan feltüntetik, hogy az adott szállást magán- vagy hivatásos szállásadó kínálja-e, illetve közzétesznek egy, online vitarendezési platformra vezető linket. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 2 milliárd forint bírságot szabott ki a GVH 2023-ba
Mint minden évben, idén is közzétette a Gazdasági Versenyhivatal az…
Tovább olvasom >Elfogadta az Európai Parlament a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályt
Elsöprő többséggel szavazta meg az Európai Parlament a mesterséges intelligenciáról…
Tovább olvasom >Szigorodnak a turizmus szabályai a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
A Kanári-szigeteken a rendőrség razziát tartott egy illegálisan működő Airbnb-n…
Tovább olvasom >További cikkeink
Gurul, lebeg, italt hűt – A nap képe
Nélkülözhetetlen nyári partner, és több színben is megszerezhetők a Cuddy…
Tovább olvasom >MTÜ: soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén
Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első…
Tovább olvasom >Több mint 3 millió forintos bírságot szabott ki a Nébih strandbüfékre és streed food árusokra
A strandbüfék és a street food árusító helyek nyári szezonális…
Tovább olvasom >